firesz@firesz.sk

KOEN

A hollandiai KOEN (Kinderwerk Oost Europa Nederland) alapítvány 1993-tól önkéntes munkatársak segítségével szervezett Vakációs Bibliaheteket először Erdélyben, majd fokozatosan kiterjesztette tevékenységét Kárpát-medence magyar nyelvű, református gyülekezeteibe. A szolgálat növekedésével Erdélyben is bejegyezetetésre került a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) alapítvány. Az alapítvány évente egy olyan komplex, öt napra szóló tábori segédanyagot ad ki, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a gyermekek közötti szolgálatban, a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételben.

Felvidéken először 2008-ban valósultak meg az alapítvány támogatásával napközi táborok, majd a gyarapodó felvidéki önkénteseknek köszönhetően egyre bővült a KOEN Vakációs Bibliahét programot használó gyülekezetek száma a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban is. Ennek a folyamatnak részeként a KOEN alapítvány programjával dolgozó önkéntesek csoportja is betagolódott a Fireszbe.

Felvidéken a KOEN alapítványnak két munkacsoportja van, állandó tagjai a SZRKE lelkipásztorai, akik évente négy bemutatónapot szervezve népszerűsítik az adott év tábori programját, illetve szakmai tanácsokkal, ötletekkel segítik annak a megvalósítását. A bemutatónapok nyilvánosak, az érdeklődő gyülekezetekből nagyobb létszámú csoport is részt vehet azokon, ezzel is megkönnyítve a nyári táborra való felkészülést.

 

A felvidéki KOEN munkacsoport koordinátorai:

  • Molnár Éva, királyhelmeci lelkipásztor, molnareva@refkoinonia.sk
    (zempléni, ungi, abaúji, gömöri egyházmegyék koordinátora)
  • Czinke Tímea, bátorkeszi lelkipásztor, czinke@refteologia.sk
    (barsi, komáromi, pozsonyi egyházmegyék koordinátora)
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle