firesz@firesz.sk

Aktuális események

A 2023-as eseménynaptár a bevezető alatt található.

LEGYETEK KÉSZEN

Ti pedig mindnyájan, akik vitéz harcosok vagytok, keljetek át harcra készen testvéreitek élén, és segítsétek őket” (Józs 1,14b)

Kedves vitéz harcosok! Hogyan tudjuk felkészülten segíteni a testvéreinket? Egyrészt Isten fegyverzetének felöltésével (lásd Ef 6:13–17), másrészt meg, hogy tényleg beleállunk a segítésbe, odaállunk a másik mellé. Szolgálatunkkal, egy-egy kedves szóval, bátorítással, tudásunk, tehetségünk kamatoztatásával Isten országát élhetjük meg egymás között.

Hogy ne maradjon ez csak elméleti szinten, most is arra bátorítunk, hogy írj fel magadnak pár konkrét dolgot, hogy mit teszel annak érdekében, hogy felkészülten segíts. Például:

  • Naponta olvasom Isten igéjét (ha már az a Lélek kardja 😉) – ehhez segítségként szolgálhat a Bibliaolvasó vezérfonal vagy a Mai Ige vagy a YouVersion napi áhítatai. Szintén ajánlani tudjuk a vezérfonal szerinti igeszakaszokhoz a Gazdagréti Református Gyülekezet napi videóit vagy a Tirekifi gondolatébresztőit. 😊

  • Rendszeresen imádkozom – ehhez is van segítség: Tankó Gábor írásai péntekenként jelennek meg Facebook-oldalunkon, csatlakozhatsz az Imasarokba.

  • Mielőtt véleményt formálok valamiről, valakiről, utánajárok, hogy mi az igazság.

  • Évi x alkalommal segítem egy-egy esemény megvalósítását.

  • Felajánlom a fényképész, videóvágó, zenei, írói stb. tehetségem.

Az év végével pedig kiértékelheted, változott-e az imaéleted, szokásoddá vált-e a napi igeolvasás, ki tudtál-e békülni, tudtál-e segítőkész lenni, kivetted-e a részed a szolgálatban stb.?

Megújulásban, felkészültségben gyarapodó évet kívánunk!

2023. június 10.

Firesz Gombaszögön

2023. július 11–16.

Csillagpont

2023. július 24–29.

2023. augusztus 6–12.

Hálanap

2023. szeptember 2.

Munkatársi hétvége

2023. október 13–15.

Imaéjjel

2023. október 27–28.

Tinihétvége

2023. november 10–12.

Mentsd el a fenti dátumokat kedvenc naptáradba is!
Importálás Google naptárbaImportálás egyéb alkalmazásokba

Esemény Helyszín Időpont
Vízparti élménynap Nagybodak, Bodíky 2023. jún. 10.
Tinitábor 2023 – Tükörkép Oáza sv. Filipa, Jánosrét (Lúčky), Lúčky 2023. aug. 06–12.

Aktuális események

Kövess bennünket!

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle