2025. január 10–11-én munkatársi alkalmat tartottunk Komáromban önkéntes munkatársaink számára.
A résztvevőknek egy képzésben volt részük, mely során különböző gyakorlatok segítették önmaguk és egymás megértését – aminek a közös munkában nagy szerepe van. Mindenki ismertethette például a saját magára érvényes „használati útmutatót”: milyen „működés” jellemzi őt, hogyan érthetik meg, segíthetik őt a többiek stb. Végül a résztvevők rátekintettek a szervezet működésére is, megbeszélhették, mi az, amiben fejlődési lehetőséget látnak.
A képzést Rabec István és Fiszter Tamara képzők tartották, akik Budapestről jöttek el közénk.
Remélhetőleg sikerül a megszerzett tudást kamatoztatni a Duna Mente életében.
A következőkben a munkatársi napok egy résztvevőjének benyomásai olvashatók.
◈◈◈
Drága Istenem, Urunk! Annyira hálás szívvel köszönöm ezt a hétvégét, ezt a csapatépítő tréninget, ahol ismételten együtt lehettünk, és szolgálhattunk, dicsőíthettünk téged.
Köszönöm ezt a hihetetlenül csodás családot, akik a lehető legfájóbb, legmélyebb dolgot hozták vissza bennem, a hitet.
Soha sem szabad feladni, még ha úgy is érzitek, akkor sem.
Jelen esetemben nem sok hiányzott, de Isten mindig olyan embert küldött az utamba, aki a lehető legjobban megértette a gondjaimat. Nagyon köszönök mindent. Ismételten egyre közelebb kerültünk egymáshoz lelkileg, barátságilag.
Hálás vagyok Tamaráért ill. Istvánért, akik Budapestről érkeztek, hogy a hétvégén hallgathassuk őket. Megtanultuk tőlük, hogyan is kell a „használati útmutatót” működtetni.
Rengeteg új dolgot tanulhattunk meg tőlük, és bevallom, már nagyon régen nem játszottam ennyi sok csoportos játékot, amiket számunkra hoztak el.
Istenem, köszönöm ezt a közösséget, amibe csöppenhettem idén is, remélhetőleg minél többször megtörténik ezen az éven is.
Isten áldjon Titeket. Az Úr Jézus Krisztus legyen mindig Veletek! Ámen!
Sárándi Péter