Hónapok óta csak gyűlik, rakódik, tevődik. Lassan olyan torony lesz, hogy eltakarja a fényt az éjjelilámpa elől.
Nincs kettő ugyanolyan. Van vékony, vaskos, aranyszegélyű, új szerzemény, forradalom utáni, dedikált, rég áhított.
Még sosem volt ennyi egyszerre az éjjeliszekrényemen és még sosem volt, hogy ennyi ideje egy sem került vissza a helyére.
…mintha mindre egyszerre lenne szükségem.
az örök kedvencre, mert jól esnek a természeti képek, a barangolásokból merített kristálytiszta mondatok és igazságok, amikben ott ragyog az élet csodája
az egyszavas polaroidokra, amik profán módon hozzácsapnak a falhoz és úgy tisztul a kép
az orosz lélektanra, ami közel sem rózsaszín
a gyermekversre, amitől a lelkem is kacag és elhiszi, hogy minden lehetséges
az interjúbeszélgetésre, amiből azt érzem, hogy lehet jól csinálni
a kalauzra, ami vezetni tanít, terelgetni, kapcsolódni, változni
Mur medvére, aki könnyet csal a szemembe, ahogy kitartóan a fény rejtekhelyeit keresi
a szolgatársra, aki elmondja, hogy van kiút a füsttel teli gondolatokból
a szeretetből írt sorokra, amik emlékeztetnek, hogy mennyire megajándékozott vagyok
és a testté lett Igére, ami vigasztal, erősít, ölel, szembesít, int, bátorít és elmondja, hogy számon vagyok tartva
…mert mostanában mintha erre mindre egyszerre lenne szükségem.
eRZSé
