Időpont:
2020. szept. 20.
„Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10
Olvasva ezeket a sorokat, és ahogy elmélkedtem fölötte, tovább fejtegettem Pál kérdéseit, valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem: „Vagy a saját magam által felállított elvárásoknak, akár jóhiszemű elképzeléseknek (mert szerintem az úgy jó lenne) igyekszem megfelelni?”
Akarva-akaratlanul eszembe jutott ez az ige: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld 3,5)
Valahol kijózanító mindkét ige – legalább is számomra. Egyszerűen keresni kell, figyelni kell, mi az, amit az Atya vár tőlem. Nem azt, ami az én legjobb szándékom, nem is azt, amit mások gondolnak vagy elvárnak tőlem, nem is azt, amivel mások elismerését és szeretetét tudnám elnyerni.
Hanem, ahogy Jézus is tette: „…és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.” (Jn 8,28b-29)
Hmm… irdatlan nagy tudatosság és alázat – önmegadás, önátadás – kell ehhez. A másik oldalon viszont ez a legnagyobb nyereség: ha átadom, megadom magam Istennek és az Ő szeretetteljes akaratának.
Áldott együttlétet!
Júlia
