Kedves imaharcos barátaim,
gondoltam megosztok Veletek egy kisebb történetet azok közül, amik itt történnek velem Angliában, a mindennapi munkahelyi megpróbáltatások közepette.
Az elmúlt hetekben egy kisebb lelki harcot harcoltam meg (igazából önmagammal). Nemrégiben, úgy 3 hónapja kezdtem az új munkahelyemen, ahol továbbra is fogyatékos és autizmussal élő felnőtteknek tartok kreatív foglalkozásokat (immár kb 3 éve).
Kisebb viták és nézeteltérések mindannyiunk életében vannak, ahogy nálunk is voltak. De az egyik nap az egyik kolléganőm egy olyan csípős megjegyzést tett rám az egész csoport előtt, ami komolyan megérintett. Egy olyan féle megjegyzés, ami úgy "betalált" (ilyet már biztos Ti is éreztetek). Nem tehettem róla, de ez napokra mély szomorúságba döntött. Tehetetlenséget, dühöt és megalázottságot éreztem, hogy miért ilyenek az emberek, amikor én semmit rosszat nem csináltam. Az élet tele van igazságtalansággal.
Egy pár napra még azt is elfelejtettem, hogy mit is csinálok itt: hogy igazából nem azért dolgozok a munkahelyemen, hogy a többi alkalmazottat tegyem boldoggá, hanem a fogyatékosoknak szolgálok az Úrért. De nem tudtam túllépni a lelkemben lévő mély szomorúságon.
Ezekben a napokban Jeremiás siralmait tanulmányoztam a Bibliából. Úgy éreztem, végigkíséri lelkem fázisait.
"Könny patakzott a szememből népem összeomlása miatt." Ebből megértettem, hogy az Úr velem van. Most is. Akkor is, amikor nehéz. És együtt szenved velem, nem vagyok egyedül.
"Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket." Az Úr irgalmas Isten, és tudtam, hogy ezeket a dolgokat most azért engedi meg, hogy megértsek valamit. Hogy végigvezessen valamin keresztül, hogy a végén tanulni tudjak belőle.
"Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!" Hát kiöntöttem. Kértem a szabadítását. Letettem a büszke önsajnálatomat és imádkoztam azért a kolléganőért is,aki megbántott. Megbocsátottam neki és önmagamnak is.
"Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására."
Végül az ima visszavezetett egy nagyon régi emlékhez. Ami még gyermekkoromban történt, egy régi megaláztatás általános iskolában. Rájöttem, hogy a lelkem ezt kapcsolta össze a kolléganővel való incidenssel. De csakis úgy jöhetett fel ez a régi rossz emlék, hogy fel lett rázva. Így tudtam csak elengedni. Az Úr Jézus elvezetett a megértésig.
Imádkozzunk:
...hogy mindig vegyük észre az Úr jelenlétét az életünkben. Még ha néha nem is értjük, hogy mi miért történik az életünkben.
...hogy tudjunk azokért imádkozni, akik sokszor megbántanak minket. Akik még nincsenek az Úrral. Tudjunk nekik megbocsátani.
...hogy önmagunknak is meg tudjunk bocsátani és kérni az Urat szabadításért.
Szeretettel,
Vera
u.i. 3 PERC
