Időpont:
2018. febr. 11.
Kedves X,
azt kaptuk figyelmeztetésül, hogy ne szaporítsuk a szavakat. Nem ebben van a titok, az áldás. Hogy-hogy csűröm-csavarom a dolgokat. Hogy milyen hosszan és milyen ékesen tudok imádkozni, beszélni, prédikálni. Mégis könnyen idekeveredik az ember.
Ha nem ebben, akkor miben?
Két dolgot látok:
1. a közösség és abban az én őszinteségem,
2. az Istennel való kapcsolatom és annak az őszintesége.
Javaslom: ezért imádkozzunk. Hogy ebben a két témában tegyünk kicsi-nagy-közepes-ügyetlen-akármilyen lépéseket.
S.
Kisebb betűkkel azoknak, akik elviselnek egy kis szaporítást.
Sajnos kevés időm, lehetőségem van ma a közösségre és Istenre is. Az ellentmondás ebben az, hogy a kevés időt is gyakran valahogy tutyimutyi módon, rosszul gazdálkodva használom. Úgy értem, hogy mikor végre ott vagyok, akkor valahogy elkezdek bújkálni, visszakozni, bezárkózni, kényelmes-megszokott pozíciót keresni. Ez az az őszinteség, amit a két pontban emlegettem fentebb. És úgy látom, hogy ez az a kulcs részemről, ami előremozdít-kimozdít időnként. Figyeljünk erre tudatosan. Használjuk ki az időt, ne fecséreljük el mellébeszélésekkel. Meg lesz ennek a következménye.
+ lesz egy kiváló le