,,...ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá:˝Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Ő (Jézus) pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: "Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: "Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?" (Márk 4:37-40)
A tanítványok küzdöttek széllel, hullámokkal, félelemmel, hitetlenkedéssel. Voltál már ilyen helyzetben? Ha a válaszod nem, akkor nem is tudom, hogy hogyan keveredtél a ˝létrára˝, valamint imádkozom érte, hogy soha ne is keljen átélned ilyet.
Ha azonban a válaszod igen, úgy ahogyan nekem is, átérzem, hogy mekkora viharral kell/ kellett megküzdened. A viharban érezhetted a fájdalmat, a csalódottságot, a szíved darabokra szaggatását. Ha nem tudtál felülkerekedni a viharon, akkor belekerültél egy magányos, szégyennel teli gödörbe, ahonnan épp most mászol ki. Az első lépés a nagy harcban egy apró harccal kezdődik. Ott kezdődött lent a gödörben: hiszed-e, hogy győztes leszel?
Már ott vagy a hetedik fokon.
Nézd meg, hogy honnan indultál, valamint most hol vagy!
Számomra a gödörben a legrosszabb a félelem volt. Elképzeltem, ahogy a jövő minden ajtaja becsapódik előttem, hogy Isten elfordul tőlem, s hogy örökre ott maradok. A legnehezebb volt azzal megküzdeni, hogy a körülményeim ugyan megváltoztak, de az elhívásom nem. Az ugyanaz maradt.
,, Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlan.˝(Róma 11:29)
Felismertem a problémát, elismertem a rosszat, megbocsátottam, az Úrra bíztam magam és elindultam. Az út során felöltöttem magamra Isten fegyverzetét és ezzel mentem tovább.
Apránként te is felküzdötted magad a létra tetejére. Most ott állsz. Úgy érzed, hogy nagy dolgokat értél el. ,,Nekem nincsen szükségem további tanításra, én jó helyen vagyok és erősen állok, ˝- mondod te- ,, a legjobb helyen gondolom magamat, így Isten nem tud tovább vezetni, nem is fogadom el az Ő tanítását. Éppen azért, mert magamban bízok, és önmagammal meg vagyok elégedve.¨
Isten az elbizakodott szívben nem tud munkálkodni. Éppen azért, mert az ilyen szívből hiányzik az alázat. Aki a létra tetején saját magát többre tartja másoknál, aki magát dicsőíti, annak először meg kell alázkodnia, vagy ha ez nem sikerül, akkor meg kell aláztatnia, hogy az Úr formálni és tanítani tudja! Véleményem szerint három lehetőség van ilyenkor. Vagy megalázkodik az ember, vagy megaláztatik, vagy Isten többé nem fogja használni. Az vitatható, hogy melyik az a szituáció ezek közül, ami újra a gödörbe taszít...
Jézus áldozata egyszer s mindenkorra, meghatározza a mostani jelenünket és a jövőnket. Bármit is hoz a jövő, bármilyen harcaink lehetnek, talán még ma este is akár, lehet, hogy keményebb támadás ér bennünket, a győzelem biztos tudatában. Ezt kimondani persze könnyű így, de számtalan példát találunk erre a bibliában. Soha ne add fel, és mindig hallgass az Úr szavára!
(AY)
