Az új év kezdetén sokan végigpörgetjük lelki szemeink előtt az elmúlt év vidám, megható vagy épp szomorú eseményeit. Mindezeket körülölelik a hétköznapok néha végtelennek tűnő, munkában vagy iskolában eltöltött órái, a bosszantó várakozás a forgalmi dugóban, az ingázás, a soha véget nem érő házimunka és még sok egyéb. Ritkán hallom bárkitől is, hogy mekkora öröm naponta 8-12 órát dolgozni, sorban állni az üzletben és cipelni a telerakott táskákat, órákat tölteni a tűzhely mellett és késő estig a szennyes ruhát válogatni. Sokkal jellemzőbb ránk a vég nélküli panaszkodás, elégedetlenkedés, irigykedés – bezzeg annak a másiknak milyen jó sora van, ugye?
A napokban sokat járt a fejemben, hogy vajon mennyiszer nem adtam hálát a hétköznapi élet terheiért. Csak a terheket láttam, de nem vettem figyelembe, hogy az Úr erőt adott mindehhez. Ami még ennél is fontosabb, nem vettem észre a terhek mögött rejlő jó ajándékot, amit Istentől kaptam. Talpon kell lennem egész nap – ez azt jelenti, hogy egészséges vagyok és van elég erőm megbirkózni az előttem álló feladatokkal. Sorban állok, cipelem a nehéz táskákat – ha nehéz, akkor bizonyára tele van és nem kell korgó gyomorral lefeküdnöm aludni. Végtelen és hálátlan feladat a házimunka – igen, tényleg az, de ebből is látszik, hogy van hol kipihenni az egész nap fáradalmait és van ott velem valaki, aki megtölti a szennyestartót és összemaszatolja a tiszta bútort, de emellett megtölti az otthont élettel és szeretettel.
Azt kívánom nektek teljes szívemből, hogy lássátok meg az áldást a hétköznapi élet terheiben, örüljetek az Isten jó ajándékainak és hogy a panasz helyett vég nélküli hálaadás járja át a szíveteket az előttünk álló év minden egyes napján.
Szabina
