firesz@firesz.sk
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Vezetőségi gyűlés 2017/9-10.

2017. június 18., vasárnap

Duna Mente

Olvasási idő: kevesebb mint 4 perc

Az előző hónapokhoz hasonlóan a júniusi vezetőségi gyűlés is “két felvonásban” zajlott. Múlt héten két alkalommal is skype konferenciát tartottunk, hogy minél több pontot át tudjunk beszélni.

Helyszín: mindeki otthon (skype), 2016. jún. 6., 8.

Jelenlévők: Kelemen Sándor, Chrén Veronika, Édes Zsófia, Édes János, Bugyi Ágnes, Gyurcsis Júlia

 

Sanyi hozott elénk egy igerészt (ApCsel 15:1-2), és kifejtette hozzá gondolatait. Ezután mindannyian összefoglaltuk, hogy kivel mi a helyzet mostanában, minek örül és mi az, ami nehézséget okoz számára.

Hosszan tárgyaltuk az idei Tinitábor helyzetét, a szállással kapcsolatos gondokat (azóta már megtaláltuk a tökéletes helyszínt :)), illetve beszéltünk azokról a vezetőkről, akik eddig jelentkeztek.  A tábor főkoordinátora Édes Zsófia.

2018-ban újra rajtunk a sor (Firesz- Duna Mente), hogy megszervezzük az országos nagytábort, az ÉlesztŐ-t. Előzetes egyeztetések folytak és folynak az országos vezetőséggel a témáról, a helyszínről, és arról, hogy pontosan kinek mi lesz a felelőssége a szervezés során. Javaslatot tettünk a főkoordinátor személyére, amit az országos vezetőség el is fogadott. Így nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a 2018-as ÉlesztŐ főkoordinátora Édes Erzsébet lesz. Sok áldást, kreativitást és erőt kívánunk a feladathoz!

Ezen kívül nagyon örülünk, hogy vannak, akik már most jelezték, hogy szívesen részt vennének a szervezésben. Ha te is úgy gondolod, hogy szívesen becsatlakoznál a szervező csapatba (sok-sok önkéntesre lesz szükségünk :)), akkor ne habozz, és jelezd az irodánk felé.

Ezután sorra vettük az előttünk álló alkalmakat.

  • Múlt szombaton sikeresen lezajlott a Sportnap - köszönjük Olláry Andinak a szervezést és a sok befektetett energiát, illetve azoknak, akik eljöttek, hogy egy kicsit együtt mozogjunk!
  • Az idei Csillagpontra, mint ahogy azt már korábban is jeleztük, újra Imasátorral készülünk – ennek volt nemrég egy felkészítő hétvégéje.
  • Pár hét múlva kerül sor a Lélekzetvételre, ha nem tudod még mi is ez, akkor gyorsan kattints ide...
  • A tavalyi nagy siker után, idén is szeretnénk megszervezni a KiBelépőt, amelynek azonban a korábban jelzetthez képest, megváltozott az időpontja – szeptember első hétvégéjén fogjuk tartani Kismaroson (2017. szept. 1-3.).

 

Ezek után beszéltünk még a Támogatói bázisról, illetve a támogatóink informálásáról.

Egy korábban felvetett javaslat alapján megszavaztuk, hogy a fizetett munkatársaink az éves fizetésük 10 %-nak megfelelő összeget felhasználhassanak különböző képzésekre, ill. konferenciák utazási költségeinek fedezésére, amennyiben előzetesen a vezetőség úgy dönt, hogy az építő a Firesz-Duna Mente számára. Ugyanígy a  vezetőség tagjai is felhasználhatnak egy 100 eurós keretet. Júlia és Zsófi is jelezték, hogy szeretnének ezzel élni, ugyanis most hétvégén ellátogattak Észak-Írországba, hogy ott személyesen is megnézzék az Exodus működését (ők azok, akik az elmúlt iskolaévben a Tanítványképzést szervezték nekünk).

Továbbra is napirendi pont volt az ifjúsági lelkész ügye, illetve az októberi tisztújítás, amikor is a tagoknak meg kell választaniuk az új vezetőséget és az ellenőrző bizottság tagjait.

 

Összességében megfogalmazódott bennünk, hogy jóval többet kellene imádkoznunk, az Úr elé vinni az ügyeinket, az alkalmainkat, a kérdéseinket. Úgy döntöttünk, hogy keddenként 22:30-tól összejövünk egy imaközösségre – az elején skypon bejelentkezünk, ha van olyan dolog, amit a többiek elé vinnénk, azt megosztjuk egymással, és aztán a végét egy közös imádsággal lezárjuk. Az első ilyen imaközösség ezen a héten már létre is jött 🙂

 

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle