Csakugyan Ő megy ott? Igen, ez Ő!!
Hangosan kiáltok: „Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!”
Ő pedig továbbmegy. Egy szót sem felel, csak továbbmegy. Nem hallotta volna hangomat? Nem hallotta volna, hogy kiáltok? Lehetetlen... itt vagyok Uram, térden állok, nézz rám, légy segítségül nékem!
Rám néz, és ezt mondja: „ a fiak kenyerét, ebeknek...?”
Könnyes szemmel nézek fel rá. Más szavakat vártam... figyelmet, segítséget, bátorítást. Uram, nem látod, hogy fájnak ezek a szavak, hát eb vagyok én?
Tagadnék, de nem tudok... Tiszta, igaz szemébe nézve elém tárul hűtlenségem, gyengeségem, haragom, szeretetre, jóra képtelen voltom.
Ajkam remegve csak ennyit mond: „Úgy van, Uram.”
Félve, remény nélkül kérdezem: Jut nekem a morzsából?
Ő pedig lehajol, karjába vesz és megelégít a fiak kenyerével.
/Maté 15/
eRZSé
