Időpont:
2017. júl. 5–8.
Helyszín:
Dömös - Biblia Centrum
Dömös
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Lélekzetvétel 2017 júliusában, amiről most nem tudnék élményeket mesélni, ha nem lettünk volna ott. Merthogy ez nem magától értetődő. Kisebb unszolás után, ezernyi más tennivaló elé rangsorolva, bejelentkeztem a család nevében, és bíztam benne, hogyha az Úr Isten engedi és élünk, akkor mi is megyünk. Így már a megérkezés is egy élmény volt, amit a barátságos, családcentrikus környezet látványa csak fokozott. Jó visszagondolni a sok kedves barátra, újonnan megismert emberkékre, akikkel volt lehetőség igazán egymásra figyelni, szeretetteljes közösségben lenni. Köszönöm, hogy a szorgos önkéntesek mindehhez jó atmoszférát biztosítottak. 🙂 Maradandó élmény volt a tanításokat is hallgatni. Az így szerzett Lélek-zet-vétel naponta emlékeztet arra, hogy tennivalóink közepette is, mindig kapcsolódhatunk Atyánkhoz, mindig van lehetőség az engedelmességre, cselekvésre... Hazafelé indulva pedig, ahogy lassan kigurultunk Dömösből, megbizonyosodhattunk újra, hogy Isten hűséges, nem felejt el bennünket és az Ő ígéreteit betölti, hisz ott ragyogott a színes boltív a Duna fölötti hegyeken, örök szövetsége jeleként. 🙂
a.n.a.
u.i.: útközben elhangzott a mondat: „De jó, hogy eljöttünk Lélekzetvételre!”
Nagyon hálás vagyok az idei Lélekzetvételért. Olyan jó volt újra ebben a közösségben lenni. Elcsendesedésre, találkozásokra vágytam. A reggeli imaséták a Duna-parton egyszerűen csodásak voltak, gyönyörködtem a tájban, miközben az Isten szerint eltervezett jövőt képzeltük el, és imádkoztunk. Nagyon tetszett, hogy szabadak voltak a délutánok, így jutott idő túrázni és kirándulni is. Nem gondoltam volna, hogy megmászom a Rám-szakadékot. 🙂 Annyira jó volt látni, mennyiféle módon tudjuk Istent dicsőíteni együtt, közösségben. Tetszett az is, ahogy a csoportokban, vezető nélkül is milyen jó kis beszélgetések alakultak ki. Érdekes volt a Miatyánkot a "helyreállítás" szemüvegén keresztül megvizsgálni. Rájöhettem arra is, milyen nehezen tudok az Isten gondviselésére hagyatkozni, hogy mindig tartogatok b,c,d terveket, mert hát felelőtlenség lenne tőlem, ha nem lenne.
De talán, amire leginkább emlékezni fogok, azok a reggeli, napsütésben megtett imaséták lesznek a reményteljes jövő ígéretével, az esti nasizás melletti beszélgetések, és a közösséghez tartozás érzése, amit köszönök Nektek!
Tóth-Vajda Zsófia
