Ifjúsági találkozó – túra

Időpont:
2010. június 19. 09.00, szo


Térkép nem érhető el

Téma: „Készen állsz az útra?” – Túra

„…Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit…“ (Lk 3,4)

A szombati túrán nagyon jol éreztem magam. Most voltam másodszor ilyen találkozón, most kevesebben voltunk. Nagyon tetszett a táj és azok a szúnyogok, csak most éreztem meg a csípéseket… Az út izgalmas volt, vigyázni kellett,
hogy ki hova lép. A legjobb rész felfelé volt, amikor sziklákon másztunk. Igazából nem is fáradtam el. Mehettünk volna a hosszabb úton. A túra után pedig kaptunk finom sütit meg pogácsát.
Feri

Nagyon jó volt…
De, hogy bővebben írjak mint Feri, először is az tetszett meg, hogy a rossznak látszó idő ellenére is elindultunk, mert bíztunk az Úrban, hogy Ő megsegít bennünket. A sok szúnyogtól nem ijedtünk meg, bár kimondottan zavartak néhány helyen.
Fent a hegyen, miután megtettük a nehézségekkel teli túrát, akkor nagyon örültem, hogy énekeltünk(sőt, hogy  gitárral az szupi volt), és dicsőítettük az Urat, hisz ilyenkor nem is gondoltunk a fáradságra, s Csabika örömére még
ettünk is (-: Lent, a buszra várva, a padoknál nagyon szép imádságot fogalmazott meg az egyik túrázónk.
Köszönöm, az Úrnak, hogy ilyen jó túrán vehettem részt, és köszönjük azoknak, akik kijöttetek elénk a buszmegállóra!
Remélem, hogy a nyáron is összefutunk még valami jó helyen, de ha mégse, akkor kellemes nyarat kívánok és még legyen sok ilyen szép élményünk, mint erről a túráról.
Kinga

Indulás: Dévényből 10.00 körül
Cél: Sandberg Dévényújfalu mellett
Időtartam: a kék jelzés mentén hivatalosan 1h 10min, nem hivatalosan mondjuk 1h 40min.
Ez az útvonal a Morva folyú oldalán halad, úgyhogy szép kilátásban lehet részünk Ausztriára és a Morva folyóra.
Sandbergnél pihenés, ás áhítat.
Visszafelé mehetünk ugyanazon az útvonalon is, de én inkább azt javaslom, hogy kerüljük meg a dombot (Devínska Kobyla 514,1m) a másik oldaláról. Tehát:
Cél: Dévény
Időtartam: a zöld majd a piros jelzés mentén 2h 25min hivatalosan, nem hivatalosan mondjuk 3h 30min.

Az útnak ez a része kicsit nehezebb és hosszabb lenne, mert lenne benne több kapaszkodó is. Itt főleg erdőben haladnánk.
Tehát az egesz út beletelhet 6 órába a pihenéssel együtt. A túra nagy része olyan területen halad át, amit úgy neveznek, hogy “Chránená krajinná oblasť Malé Karpaty”, ami azt jelenti, hogy másodfokú védelem alatt áll.
Amúgy a vár alatt van ingyenes parkoló, ha valaki autóval szeretne jönni.

Ajánlom a következő dolgokat magunkkal vinni: Biblia, kalap nap ellen, naptej, cipő amely nem ázik ét rögtön, esőköpeny, sok víz, étel, szőlőcukor, legalapvetőbb gyógyszerek és kötszerek.

Most pedig következzenek az adatok a tömegközlekedésről.

Komáromból Pozsonyba indul vonat 6.26-kor (Dunaszerdahelyről ez a vonat 7.34-kor indul tovább) és 8.44-kor van a “Hlavná stanicán”. Innen a következő buszokkal lehet eljutni Dévénybe: 32-essel a “Hlavná stanicától” a “Botanická záhradáig” (minden fél órában indul), majd a 28-as busszal a “Botanická záhradától” Dévényig (ez is minden fél órában indul). A 28-as a vár alatt áll meg.

Komáromból Pozsonyba indul autóbusz 7.25-kor (Dunaszerdahelyről ez a busz 8.30-kor indul tovább) és 9.20-kor van a “Mlynske Nivyn”. A “Nivyről” Dévénybe a következőképpen lehet eljutni: a 70-es busszal a “Nivytől” a “Nový mostig” (minden 20 percben indul), a “Nový mosttól” Dévényig pedig megint csak a 28-as busszal.

Hazafelé indul busz Komáromba 18.00-kor, amely hivatalosan nem vesz fel olyan utazókat, akik valahol Pozsony es Nagymegyer (beleértve) között szeretnének kiszállni (bár nem tudom, hogy ez a korlátozás érvényes hétvégén is, ugyanis nemigen megy más busz). Úgy néz ki, hogy azoknak muszáj lesz vonattal menniük, amely 17.37-kor indul a “Hlavná stanicáról” és Komáromig megy.

Azért megkérek mindenkit, hogy saját érdekében ellenőrizze maga is az általam közölt adatokat az utazásról.

Mindenkit várunk túrafelszerelésben 🙂

Szeretettel: Burián Lóránt

 

ALTERNATÍV PROGRAM ROSSZ IDŐ ESETÉN (egyre valószinűbb):

A “Quo Vadis” nevű központban (címe: Farnosť Najsvätejšej Trojice, Veterná 1, 811 03, Bratislava, közel a pozsonyi ref. templomhoz).

Közelebbi INFO: 0907/444-344

Filmvetítés: “A dárda hegye”

(1956-ban indiánok öt misszionárust legyilkoltak az ecuádori őserdőkben. Feleségeik elhatározták hogy életük kockáztatásával is, de elmennek a törzshöz és megismertetik velük Isten kegyelmét és szeretetét. A film megtörtént események alapján készült, Jim Elliot életét feldolgozva.)

Még senki nem szólt hozzá...