24 órás imalánc – 2013. július 7. – Nyári alkalmak

Időpont:
2013. július 7. 00.00, vas–2013. július 8. 00.00, hét


Térkép nem érhető el

A vasárnapi ima témáink lehetnének a nyári alkalmaink.
Azok az alkalmak, ahol Isten igéjének tárháza megnyílik, és szól mindazokhoz, akiknek megszületett a vágy a szívükben, hogy ők többet akarnak, mint egy nyaralás, többre vágynak, mint pihenés és kikapcs. Közelebb akarnak kerülni Istenükhöz. A meglévőt gyarapítani akarják, elkérve a további vezetést és áldásokat az Úrtól.
Imádkozzunk a legkisebbekért – a héten velük van táborunk. Tegnap egy 5 éves kisfiú sírt azért, mert az apukájával lakik Rozsnyón, és hiányzik neki az anyukája. Végül kiderült, hogy folyamatban van a szülők válása. A kicsik sokszor nagyobbak, mint gondolnánk…Odabenn a kis testben hatalmas szív van… Kérjük a Szentlélek Isten erejét, hogy úgy formálja ezeket a kis-hatalmas szíveket, hogy megismerjék az egyetlen Vigasztalót és Pártfogót. Hogy minden hasonló helyzetű gyerek szemecskéjében ne a könny legyen, hanem az az öröm, amikor Krisztusára talál (házasság, férj-feleség kapcsolat, szülő-gyerek kapcsolat, testvéri kapcsolatok).
Imádkozzunk a nyári párokért, akik ezen az éven kötnek házasságot, hogy végre eljusson nekik az, hogy nem az a lényege a templomi esküvőnek, hogy milyen szép is bevonulni orgonaszóra, milyen jól sikerültek a templomi képek, vagy de szép vagyok fehér ruhában, annyi festékkel, hogy elég egy bicikli átfestéséhez…, hadd legyen egy hármas kapcsolat létrejötte minden esküvő, hogy mindenkor tudják a párok, hogy aki az oldalunkon áll – még a nagy Ő-t is Istentől kapták, Neki lehetnek hálásak érte. (Faktor házasságkötése, közös életük; mindenkiért, akiről tudjátok, hogy az idén nyáron házasodik, pl. Julcsi)
Imádkozzunk a Csillagpontért: áhítatokért, előadásokért, csobeszekért. Üres vágányos beszélgetésekért – mindazokkal, akiknek pl. már én is alig várom, hogy lássam a képét, és beszélgessek velük.
Kis önző dög módjára talán még azt is kérhetnénk, hogy tartson meg bennünket is az Isten, hogy ne elégjünk a szolgálatok során, hanem minden héten újratöltve tudjunk szolgálni, személyválogatás nélkül, meglátva mások nyomorúságát, odamenni azokhoz a gyerekekhez, fiatalokhoz is, akik a legrosszabbak és legutálatosabbak. (bocs a kifejezésért, ha valaki még ilyennel nem találkozott – errefelé van belőlük).
Kérjük együtt Isten áldását, hogy Ő formáljon bennünket olyan eszközökké, akikkel tud is valamit kezdeni, Ő adjon szavakat a szánkba, amikor meg kell szólalni, vagy éppen hallgatni kell valakit, de még mindig nem mondja a lényeget, csak beszél üresen és érzed, hogy baja van és szüksége van rajtad keresztül Rá. (Nekem volt ma tábori nap után egy 3 órás beszélgetésem, ami után eljött az a 20 perc, amikor az édesanya elmondta kínlódását fia miatt. A fiú iszik, drogozik, szó szerint 5 éve nem csinál semmit -éjszakázik, alszik, anyagilag az anya vérét szívja, akinek 3 munkahelye van. Az anyuka a legkisebb 11 éves kisfiával minden este imádkozik ezért a fiúért, de belefáradtak már).
Imádkozzunk azokért a családokért, ahol betegségben szenved valamelyik családtag. (betegek-hozzátartozók-haldoklók)Konkrétan egy beteg: gondnok bácsink leukémiás, azt várják a legutóbbi kemo után, hogy induljon be a csontvelő képződés, hogy végrehajthassanak rajta egy átültetést. Donor már megvan tökéletes egyezéssel.
Imádkozzunk azért, hogy a kezek ne lankadjanak, hanem merjük újra és újra akár ugyanazért összekulcsolni a kezünket, tudva, hogy imáink meghallgatásra találnak.
Végül pedig lapozd át a naptárad…mi vár rád a nyáron? Készülj úgy minden új hétre, hogy Isten kész megajándékozni, ha nyitot szívvel vársz rá. Imádkozz akár dátum szerint egy-egy napért.
Ja…és ha valamit nem szeretetből csinálsz, azt ne is csináld!
Kezdésként: 475.dics:
Imádkozzatok és buzgón kérjetek!
Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,
Hallgass meg Fiad nevébe, ha kérünk.
Gyönyörködj az Úrban, s megadja szívet kéréseit“-csak ennyit kell tenni
Isten áldjon titeket, Aranka
Az IMALÁNCRA itt lehet feliratkozni: http://doodle.com/7s65y2na4hb6cky3
Ui: 3 perc: az élesztŐ végén elhangzott kérés alapján: szánjunk heti három percet az Ipolyságtól Nagykaposig húzódó területen élő emberekért. Mindazokra, akik szintén vágynak az élő Igére, élő közösségre, jóra vivő változásra maguk körül, nem csak pangásra és reménytelenségre. Azokra, akiknek az Úr szintén teljes életet szán, minden emberi nehézség, szociális és jogi helyzet ellenében. Legyen reménységük, hitük és szeretet, amely mindent legyőz.Tegyük ki a gyapjút, imádkozzunk két éven keresztül heti három percet ezért a területért, ezekért az embereket és nagy hittel várjuk, lessük, örüljünk, mit fog az Úr elindítani! Mert számára semmi sem lehetetlen!

Még senki nem szólt hozzá...