firesz@firesz.sk

2019. június 02. – Kitartó próbálkozás

Időpont:
2019. jún. 2.


„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” (Jk 1,22)

Meggyőződésem és bizonyosságom, hogy ami a Bibliában le van írva, az igaz és működőképes. Minden élethelyzetre van eligazítása. De saját tapasztalatból tudom, hogy egy makacs és saját feje szerint döntő „önálló” személyiség gyakran gondolja azt, hogy magától is tudja a megoldásokat. Pedig éles élethelyzetek döntéshozásainál (is) jól jönne a „rutin”, a rögzült gyakorlat helyett a gondolkodás: hogyan döntök biblikusan, Jézus szerint.

Szeptember óta egy napköziben próbálom terelgetni a rám bízott gyerekeket. Van köztük egy elsős kisfiú, aki nagyon impulzív, sokat mozog, beszél, teszi a dolgát – ahogy viszi őt a megszokás, a természete. De sokat fogja a kezem, vannak kérdései és figyel a válaszaimra is. Elég sokat kell csillapítani, hogy míg mások tanulnak, próbáljon csendben maradni. Néha sikerül neki, többször pedig nem. Egy alkalommal az történt, hogy amikor a nap kezdetén megkértem, hogy legyen csendben, ne zavarja a többieket, rám nézett és leült a helyére. Pár perc múlva viszont felkiáltott, mert kikívánkozott belőle valami „fontos”, de abban a pillanatban a szája elé kapta a kezét és azt motyogta maga elé: Juj! Nem tudtam bent tartani! Elhihetitek, hogy nagyon meghatódtam, hiszen azt láttam: nem ment neki, de próbálja, akarja.

Arra kérlek Titeket, imádkozzunk a kitartó próbálkozásért. Hogy akarjunk Isten szava szerint cselekedni, a mindennapjainkat aszerint élni és vegyük észre, amikor „Juj!”- van. Hogy a rutinunk alakuljon át engedelmességgé. Hogy akármit cselekszünk, az az Istent dicsőítse! Ne elégedjünk meg kevesebbel!

Szeretettel: Kis Lucia

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle