2013. november 17. – “A kormány elé nézz!”

Időpont:
2013. november 17. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

“Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,34).
Viszonylag későn tanultam meg biciklizni, így tisztán emlékszem az első, nyeregben megtett méterekre. Valamikor ősszel lehetett, amikor először szembesültem a biciklizéshez szükséges mozdulatok bonyolultságával, és ingatagon, de nagy igyekezettel próbáltam egyensúlyozni, kikerülni az akadályokat, és persze, minél gyorsabban haladni – két keréken. Fülembe cseng az utasítás is: “Mindig a kormány elé nézz!”
Ha eleinte nem is értettem, miért jó ez, hát megtapasztaltam.
Ha ugyanis, egy túlságosan távoli pontot szemeltem ki célnak, és azt nézve (és esetleg még aggódva is – jaj, vajon hogy veszem be majd azt a kanyart ott…) próbáltam odajutni, a kezeim egy idő után nem tudták, merre kanyarodjanak és hol van az az egyenes és elestem.
Ha viszont a pedálozó lábamat néztem, nekimentem valaminek, mert így, ugye, nem vehettem észre időben a kikerülendő dolgokat.
Miért éppen ez a példa? Mert úgy érzem, számunkra, hívő emberek számára is nagy kísértés ez: a “távoli jövő” akadályai miatt aggódni (ugyan, mikor érek ennek a végére? Vagy: ugyan, mikor lesz még ez kész…), vagy épp ellenkezőleg, a jelen nehézségeivel törődni és nem figyelni a következő lépésre, következő feladatra, következő lehetőségre.

  • Imádkozzunk azért, hogy tudjunk mindig a “kormány elé” nézni, és ne bukjunk el azért, mert túl messzire néztünk és emiatt nem figyeltünk a jelen feladatára.
  • Imádkozzunk azért is, hogy ha el is bátortalanodnánk, mégis tudjunk előre nézni, új célokat keresni.
  • Végül, imádkozzunk azért, hogy az Úr áldó kegyelme legyen velünk, és figyelmeztessen, ha éppen nem arra figyelünk, amire kéne. 🙂

Nagyon sok szeretettel: M. Annamária

u.i. 3 PERC!

Még senki nem szólt hozzá...