Beszámoló a januári vezetőségiről – Fiatal Reformátusok Szövetsége

Beszámoló a januári vezetőségiről

Beszámoló a januári vezetőségiről

2019. január 27. 8:00 – 13:00

Az új év első vezetőségi ülését Komáromban tartottuk, egy különleges reggeli időpontban. Így lehetőségünk volt együtt reggelizni, ami jól megalapozta a jókedvű, együtt töltött délelőttünket. A vezetőségi tagokon kívül részt vett az ülésen Olláry Andrea és Cseh Lajos, majd később Fekete Vince is, akiknek nagyon örültünk.

Mindjárt az elején meghatároztuk a következő két ülés időpontját és helyét, továbbá, hogy ki fogja szervezni közülünk (feb. 23. – Marcelháza, márc. 31. – Vágfarkasd). Átbeszéltük, hogy az előzőekben megbeszélt feladataink hol tartanak. Szóba került a „Forró csoki velem” új projekt is.

A ZKSM-ben mi is benne vagyunk, ahol rendszeresen képviselnünk kell szervezetünket. A hivatalos képviseletet eddig Júlia vállalta, de ismét jelezte, mennyire jó és fontos, hogy a vezetőségből is minél többször részt vegyünk ezeken a tanácskozásokon (erre már volt is példa,  Zoli és Andris részt vettek már). Próbáltuk összeszedni, hogy melyik ZKSM-s ülésre ki tudna elmenni 2019-ben. Megszavaztuk, hogy a hivatalos képviseletet továbbra is Júlia lássa el.

A következő nagy témánk a tavaszi munkatársi hétvége volt. Összeszedtük azokat a célokat, tartalmi elemeket, amiket szeretnénk megvalósítani a hétvégén (legyen lelkileg megerősítő, az ősszel megalakult csoportok tudjanak továbbhaladni, legyen közgyűlés, fórum stb). A hétvége koordinálását János vállalta, ahogyan azt is, hogy a következő megbeszélésre elkészíti egy első verzióját a programnak, amit tovább lehet gondolni.

Ezután rátértünk a tini alkalmakra. Andi – mint főkoordinátor – elmondta az elképzeléseit a tinihétvégével kapcsolatban. Szó esett a toborzásról, a vezetők kiválasztásáról, a témáról. Ezeket a témákat továbbgörgettük a tinimunkával kapcsolatban. Megegyeztünk abban, hogy jó lenne tematikailag összekapcsolni az éves tini alkalmakat. Másik fontos kérdés az alkalmak vezetőinek a kiválasztása. Jó lenne egy kritériumrendszer, ami alapján vezető lehet valaki. Ezzel sok félreértés elkerülhető. Ennek a továbbgondolását János és Andris vállalták.

A szervezési témák után a pénzügyek voltak terítéken. Ezen belül pályázati elszámolási kérdések jöttek elő, valamint az alkalmazottak fizetése (hogyan változnak, prémium kérdése, stb. ).
Végül az egyházunkkal való kapcsolatunkról beszélgettünk, lelkészi jelenlétről az alkalmainkon. Örültünk annak, hogy a téli tábor után a tinihétvégén is lesz lelkész! A kapcsolatok mélyítése érdekében megállapodtunk abban, hogy szeretnénk elmenni először a komáromi egyházmegye lelkészértekezletére, ahol ismertetnénk a 2019-es programot, és a szervezetünkben zajló dolgokat. Ide Zoli reklámanyagot készít, János pedig egyeztet ez ügyben az esperes úrral.
Imával zártuk a délelőttöt.

Ezt az ülést egy Skype vezetőségi megbeszélés követte február 20-án, amin csak a vezetőség tagjai vettek részt.

Itt tovább folytattuk az alkalmazottak fizetésének megbeszélését. A munkatársi hétvégével kapcsolatban előjött, hogy a TANDEM csapatát felkérhetnénk szakmai segítségként. Végül Júlia és János előző héten egyeztetett Urbán Péterrel a TANDEM-ből, és arra jutottak, hogy célszerűbb lenne először a vezetőséggel foglalkozni. Ezt mi is így láttuk jobbnak végül a vezetőségben, ezért úgy döntöttünk (nagyrészt a vezetők saját költségére) , hogy elfogadjuk Péter szakmai ajánlatát, ami egy 6 alkalmas coachingot tartalmaz az elnök személye számára, és egy fél napos tréninget a vezetőségnek. A vezetőség egyetértett abban, hogy fontos az, hogy mi is fejlesszük magunkat és előrelépjünk szakmailag is.

Végül egyeztettük a következő vezetőségi ülés időpontját és egy imával zártuk az online megbeszélést.

Még senki nem szólt hozzá...