51 fiatal jelentkezett az I. Tinihétvégére

51 fiatal jelentkezett a Firesz – Duna Mente szervezésében meghirdetett I. Tinihétvégére (március 15–17., Komárom). Téma: Gazdálkodj okosan – az időddel!

A tinihétvége március 15-én, pénteken 16 órakor kezdődik az érkezők bejelentkezésével, majd a sáfárkodás témakörében ifj. Fekete Vince Firesz-munkatárs tart egy bemelegítő előadást. Szombaton a sáfárkodásról Süll Tamás ifjúsági lelkész és Chrén Veronika Firesz-munkatárs szól előadásában.

Ezen kívül a nap folyamán lesz Firesz-shoppp és ügyes kezek, csoportos beszélgetések, beülős teaház, csapatjátékok, éneklés, bizonyságtételek, valamint evangelizáció is, amit Édes Zoltán Firesz-munkatárs tart.

Egy előadás keretén belül pedig a résztvevők megismerkedhetnek a Firesz – Duna Mente ifjúsági szervezet tevékenységével is.

A tini hétvége vasárnap zárul a tíz órakor kezdődő istentisztelettel a református templomban a fiatok szolgálatával és Süll Tamás ifjúsági lelkész igehirdetésével.

tinihetvege2013_1_slider

Még senki nem szólt hozzá...