Időpont:
2013. jan. 20.
Kedves Imádkozók!
A tavalyi évben megtanultam azt, hogy mekkora ereje van az imádságnak és, hogy mindig bátran élhetek vele. Sokszor a mindennapok rohanásában csak egy gyors fohászra van időm, meg arra, hogy reggelenként elolvassam a napi igét. Az elmúlt hetet otthon töltöttem, ágyban, egyedül, betegen. Elég rosszul hangzik, igaz? Az Úr mégis a legrosszabbnak tűnő dolgokból is a legjobbat tudja kihozni. Végre ugyanis rengeteg időm és lehetőségem volt arra, hogy az Úr elé vigyem a dolgaim. Tudjátok, nem csak olyan mindennapi dolgokat, hogy őrizze a családom, meg, hogy segítsen a suliban. Hanem tényleg mindent.
A csodálatos az egészben az az érzés, amikor tudod, hogy mindent elmondhatsz Neki. Hiszen Ő egyébként is ismeri minden gondolatod. Nem kell szégyenlősnek lenned, nem kell félned, hogy elmondja másnak, vagy hogy esetleg nem érdekled Őt. Amikor teljesen őszinte vagy az imádságodban, akkor olyan érzés, mintha legbelül benned felszakadna valami. Minden sérelem, fájdalom, bűnbánat, csalódottság, öröm, hála a felszínre kerül. Ilyenkor mindig azt kívánom bárcsak mindenki megtapasztalhatná ezt az érzést. Te mikor imádkoztál így utoljára? Letéve a sablonszöveget és minden mást kizárva, csak magadat adva?
Tudom-tudom, hogy vizsgaidőszak van, meg félévi hajrá, meg minden más, de ha jobban belegondolsz mindig van valami, ami elveszi az idődet. Ha viszont nem az Úrtól kérsz segítséget mindezekhez, akkor miben bízol még egyáltalán? Szánj rá időt, és gyere, boruljunk le együtt a mi Istenünk elé csak magunkat hozva 🙂
,,Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom" (Ézs 65,24).
Imádkozzunk:
u.i. 3perc:)