Időpont:
2024. febr. 9–11.
Helyszín:
Hotel Lomy
Horná Ves
Idén több mint 90-en vettünk részt a Téli hétvégén, melybe a lelki kikapcsolódás és töltődés mellett tényleg jutott idő egymásra is.
A péntek a megérkezésről szólt, rövid áhítattal és dicsőítéssel hangolódhattunk egymásra és Isten jelenlétére, majd másnap délelőtt és délután is voltak előadások. A főelőadónk, Bedekovics Péter a délelőtti előadáson a határtalanság kérdésköréről beszélt, hogy Isten emberi mértékkel elképzelhetetlen utakat nyithat meg, és még a tanítványok is mennyire bizonytalanok tudtak lenni… Számomra sokat jelentett, amikor papírunkra rajzolt skálákon kellett eldöntenünk, hogy egy adott kérdésben (pl. döntési helyzetek; bizodalom abban, hogy Isten megbocsátja a bűneinket; Isten meghallgatja az imádságainkat) mennyire gondoljuk magunkat határozottnak vagy határozatlannak. Péter javasolta, hogy ahol úgy érezzük, húzzuk meg a vonalakat a határtalanság felé… hogy Isten biztosít falakat, ahol úgy érezhetjük, ez nekünk eddig és nem tovább, de megnyitja a határtalan utakat is. Az előadás után a megadott kérdések mentén vagy szabadon, egyéni csendességben vagy csoportosan volt lehetőségünk átgondolni, hogyan is érintenek bennünket mindezek.
Délután egy kalandos túrán gyönyörködhettünk a minket körülvevő természet szépségén, ahol a patak folyását követtük, pár vállalkozó férfi pedig egy babakocsit (alvó gyerekkel együtt természetesen) is vitt felfelé – csak, hogy legyen még plusz kihívás a dologban! A túra után volt a második előadás, ahol a szolgálatunkról elmélkedhettünk, hogyan végezzük, mi jelenti számunkra a „pánik” zónát, vannak-e demotiváló tényezők a szolgálatban; és egyéb izgalmas témákról, amiket bővebben az azt követő fórumon vitathattunk meg. Az estét dicsőítő alkalommal zártuk.
Vasárnap úrvacsorás istentisztelet volt, ahol Mt 5,17–20 mentén a törvény betöltéséről, a törvényadó szándékáról hallhattunk, és számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy lélekkel figyeljek mindig is a betűre!
Ezt a kedves hétvégét átszőtték azok az emberek, akik részt vettek rajta – voltak és lehettek újra-találkozások, újra-összekapcsolódások és mindez a mindennapoktól, megszokottól (beleértve a térerőt is) távol. Számomra igazi táboros hangulatot biztosított az, hogy faházban alhattunk, és sokáig még beszélgettünk a lányokkal, megosztva életünk darabjait egymással. Csodálatos volt látni azt is, mennyi család és mennyi gyerek is részese lehet mindennek. Nagy hála a szervezőknek a fáradhatatlan és kitartó munkájukért! 🙂
Tarr Hanna
Beszámoló
Néhány éve még kívülállóként estem be egy téli hétvégére, ha jól emlékszem izmosat késve, az esti áhítat közepén. Mivel a Firesz egyik oszlopos tagjának barátjaként érkeztem, mindenki alaposan megnézett magának, bár az is igaz, hogy a háromszázadik kérdés után többnyire megnyugodtak, hogy megfelelő embert választott magának E.
Az idő is ezt igazolja talán, hiszen ma már férj vagyok és apa, ebbéli minőségemben pedig ismét részese lehettem egy téli, Firesz hétvégének (ebből – illetve abból, hogy megkértek, hogy írjak néhány sort a hétvégéről – arra következtetek, hogy talán a közösség sem tart reménytelennek).
Közösséget írtam, mert bár a szó sok más helyen üres és semmitmondó, a felvidéki fiatal reformátusok körében még valódi tartalommal bír. Némelyekről csak egy-egy dolgot tudtam, másokról egészen sokat, de bárkihez léptem oda a hétvégén kérdezni, megosztani, vagy csak nevetni egy jót, a beszélgetőpartnerem figyelt. Lehet, hogy csak három mondatot váltottunk, de azt a három mondatot a másikra nyitottan, odafigyelve mondtuk el, hallgattuk meg. Ez pedig ma hatalmas érték.
No persze a komolyság mellett néha könnyesre is röhögtük magunkat, és nem mellesleg tettük mindezeket egy alig hároméves kisfiú társaságában. Emlékszem, már az évekkel ezelőtti hétvégén is példaértékű volt számomra Julcsi, ahogy a két totyogóssal jelen volt a közösségben, bizonyságot tett. Csak remélni mertem, hogy egyszer én, mi is elmondhatunk majd magunkról valami hasonlót.
Nem hiszem, hogy ezzel a néhány sorral vissza lehet adni egy Firesz hétvégét, szóval inkább gyere el a következőre! De ha még mindig nem győztelek meg, készülj fel, hogy találkozol majd rengeteg jófej, nyitott, kedves emberrel, akiket nem az érdekel, hogy hogy nézel ki, jól áll-e a hajad, vagy okos vagy-e, hanem hogy szereted-e Istent. Hallgathatsz majd érdekes előadásokat olyan dolgokról, amik mozgatnak, sétálhatsz egyet Attilával az erdőben (lehet, hogy a beled is kilóg majd a végére, de ez akkor is séta lesz, ezt fontos megjegyezned). Nem mellesleg pedig közelebb kerülhetsz az Úristenhez és úgy távozhatsz majd, hogy tudod: szeret, megtart és vigyáz rád a mi Urunk.
Megéri? Nem tudom. Nekem megérte (még 300 kérdés után is).
Gyere el legközelebb! Várunk!
Szücs Péter
***
Elindult a regisztráció a Téli hétvégére!🥳
4 év pihenő után idén újra megszervezésre kerül a téli hétvége.
Szeretettel várunk titeket egy kis szó szerinti kikapcsolódásra, messze a térerőtől (mielőtt nagyon pánikba esnél, nyugii, egy kis testmozgásért cserébe azért találsz azt is ) a természet ölelésében. Gyere, alkossunk közösséget Isten jelenlétében dicsőítéssel, hálaadással, beszélgetéssel, és sok-sok közös játékkal!
Az alkalmat igyekszünk családbaráttá tenni, a helyszínen van egy felpakolt játszószoba, sőt, ha a hideg nem akadály, kint még egy kis játszótér is a rendelkezésre áll. Az előadások ideje alatt pedig külön gyermekfoglalkozást biztosítunk óvodás és kisiskolás korú gyermekek számára.
Péntek:
18:00 - érkezés, regisztráció
18:30-20:00 - vacsora
20:10-22:00 - kezdő alkalom
22:00 - társalgás és társasozás
Szombat:
07:30 - 08:45 - reggeli
09:00 - 09:30 - reggeli áhítat, dicsőítés
09:30 - 10:30 - előadás
10:30 - 11:00 - csendesség kis csoportokban
12:00 - ebéd
14:00 - 15:30 - séta az erdőben/szabadidő
15:30 - 16:00 - kávé&süti
16:00 - 17:00 - előadás
17:00 - 18:00 - kérdezz-felelek
18:30 - 19:30 - vacsora
20:00 - 21:00 - esti dicsőítés
21:00 - 22:30 - móka és kacagás
Vasárnap:
7:30 - 9.00 - reggeli
9:30 - 11:30 - záró istentisztelet
12:00 - ebéd
Regisztrálok! A regisztráció lezárult.
Lássuk a részleteket:
📅 Dátum: 2024. február 9–11. (péntek–vasárnap)
🏡 Helyszín: Hotel Lomy, Horná Ves
🎂 Ajánlott korosztály: 16+
💵 Részvételi díj: 80 €
✂ Kedvezmények:
Legyél Te is FESs! … azaz felebaráti segítő 😊 … vagy még egy kis extra. 😊
A hétvége egy főre eső tényleges szervezési költsége 95 €, melyet támogatóink és rendszeres adakozóink segítségével sikerült lecsökkenteni. Ha nem tudsz részt venni a hétvégén, de szívesen támogatnád további fiatalok, diákok részvételét vagy a szervezéssel kapcsolatos kiadásainkat, adományodat köszönettel fogadjuk!
Számlaszámunk:
IBAN: SK46 0900 0000 0002 1325 4063
BIC: GIBASKBX
(A kedvezmények nem összevonhatóak. A támogatott árak csak a teljes idejű részvétel esetén érvényesek.) Amennyiben a részvételi díj gondot okoz, kérünk, a regisztrációnál bátran jelöld be a „Támogatást kérek” négyzetet, és mi felvesszük veled a kapcsolatot.
Regisztrálok! A regisztráció lezárult.