firesz@firesz.sk

Munkatársi hétvége

Időpont:
2015. nov. 20–22.

Helyszín:
Betlehem Missziós Központ
Jóka

munkatarsi_nov2015_slider

Ha beleolvastok az Apostolok cselekedeteinek 6. részébe, rájöttök, hogy az első gyülekezetben, amit maguk az apostolok alapítottak nagyon gyorsan nőtt a tagok száma, de ezzel együtt a szolgálat is egyre több volt. Ez a helyzet odáig fajult, hogy egyesek panaszkodni kezdek, hogy velük nincs eleget foglalkozva, míg az apostolok arra, hogy többet nem tudnak, nem bírnak csinálni. Ezért az apostolok összehívták a gyülekezetet és elmondták, hogy szükségük van segítségre. Végül kiválasztottak még 7 embert a gyülekezetből, imádkoztak értük és ezután együtt kezdtek el szolgálni ott, ahol szükség volt rájuk.

Hát, mi is most valami ilyesmire készülünk az őszi Munkatársi hétvégén. Az Úrnak hála, a Firesz – Duna Mente is gyarapszik új emberekkel, tagokkal, de ezzel egyetemben több a munka is. Szükségünk van emberekre a tini szolgálatban, de az „idősebb” fireszesek között is. A kiválasztott munkatársak erre pedig TI VAGYTOK!

Hívunk Benneteket erre az alkalomra, ahol imádkozni szeretnénk egymásért a Fireszért mint közösségért, szeretnénk megkérdezni Istent, hol vannak azok a területek, ahova minket küld és végül elosztani ezeket a szolgálatokat, hogy senki ne panaszkodjon, hogy vele nincs foglalkozva, de senki  se legyen túlterhelve.

Az eredmény az "Apcselben" ez: "Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben…" (ApCsel 6,7).

Jó lenne, ha ezt jövőre mi is el tudnánk mondani és ezzel is dicsőíteni az URAT.

Már nagyon várjuk a találkozást!

Eszter&Tomi

REGISZTRÁCIÓ - 2015. november 16-ig (hétfő)

És itt a PROGRAM:

Péntek
18.00-tól Érkezés, szállásfoglalás
19.00–19.45 Vacsora
20.00–21.00 Közös éneklés
21.00–21.30 Imaközösség (a tinik alkalmaiért, a hitmélyítő alkalmakért, a téli táborért, az ÉlesztŐ-ért)
22.00 Szabad program

Szombat
8.00–8.45 Reggeli áhítat + reggeli
9.00–10.00 Visszacsatolás (2015-es alkalmaink kiértékelése)
10.30–11.30 Működési struktúra megújítása – a jövő kérdései
12.00 Ebéd
14.00–15.00 A 2016-os év megtervezése
15.30–16.30 A 2016-os év megtervezése – folytatás
17.00–18.00 Adventi támogatói alkalom és a 2015-ös szilveszter alkalom átbeszélése
18.30–19.30 Vacsora
20.00–20.30 Éneklés
20.45–21.30 Áhítat + imaközösség (a vezetőkért)
22.00 Szabad program

Vasárnap
8.30–9.30 Reggeli áhítat + reggeli
10.30–11.30 Istentisztelet
12.00–13.00 Ebéd

 

 

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Loading Map....
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle