II. Ifjúsági találkozó – Növekedés

Végre eljött ez a nap is. Már nagyon vártam, két okból is. Az egyik, mert egyszerűen szólva fáradt voltam. Mind fizikailag, mind lelkileg. Leginkább lelkileg. A találkozó előtti pár hetem igen zsúfolttá sikeredett – köszönhető ez az év végi felmérőknek, és annak , hogy év közben nem igazán tanultam, így a különféle tantárgyakból való javításokra is komoly energiát kellett fektetnem. A másik ok, hogy az utolsó hetekben éltem meg életem eddigi legnehezebb időszakát. Ezért is volt szükségem arra, hogy lelkiekben egy kicsit feltöltődjek. Ezen kívül más miatt is vártam a találkozót, például azért, mert az előző és a mostani találkozó közti két alkalmat (II. Tinihétvége és Ez az a nap!) egyéb okok végett ki kellett hagynom. Viszont ami miatt leginkább vártam az alkalmat az a téma volt.
Növekedés. Érdekes téma. Először elgondolkodtam, hogy vajon mit fogunk ott csinálni? Virágokat fogunk gondozni, és várni arra hogy megnőjenek? Vagy nyújtani fognak minket, hogy mi nőjünk meg? Esetleg valamiféle biológiai előadás lesz a növekedésről? Mindenesetre nagyon kíváncsi voltam, ezért is nem esett nehezemre felkelnem szombat reggel azok után, hogy pénteken éjjel 2-ig koszorúcskán voltam. 8.20-kor már a komáromi református templom előtt álltam és vártam a buszt, ami mindössze 15 perces késéssel meg is érkezett. Ezt én egy hatalmas sikernek könyveltem el, hiszen a különféle fireszes alkalmakon a fél órás késés az átlag... 😀
Fél tíz felé megérkeztünk, és nagyon örültem , hogy újra találkozhattam barátaimmal. A gyors beszélgetések után elkezdődött az alkalom, a kezdő áhítaton mindjárt meg is kaptuk a kérdést: mit jelent a növekedés? Jöttek a különféle válaszok, melyek az én meglátásom szerint nagyon jók voltak. Majd az áhítat után énekeltünk és játszottunk egy kicsit. Ezek után jött a téma felvezetés melyben többek közt a hűségről volt szó. Az éneklést én személy szerint nagyon szeretem, ilyenkor érzem magam legközelebb Istenhez, és ilyenkor érzem magam a legboldogabbnak. Egy óra körül kész lett a finom gulyás is, hatalmas respect a készítőinek. 🙂
Majd végre elindultak a workshopok. Én már az előző találkozón is a kapcsolatosoknál voltam, szóval nem volt kérdés hogy hova megyek. Maga a csoportbeszélgetés nagyon jól sikerült, több komolyabb témában is megálltuk a helyünket.  Sajnos most kevesebben voltunk a csoportban mint az előző találkozón, de talán ez nem is volt akkora hátrány, mert így mindenki sokkal önfeledtebben tudott beszélni.
A záró áhítat után jött a pakolás és a búcsúzkodás, ami szerintem a legnehezebb része a találkozóknak, mert ilyenkor jövök rá, hogy egy jó ideig megint nem fogom látni a barátaimat. Fél hatkor már mindenki a buszon volt és elindultunk hazafelé . Otthon pedig csak azon tudtam gondolkodni, hogy ezen a találkozón milyen mértékben erősödött (nőtt) meg az Istennel való kapcsolatom.

Matusek Péter

Találkozó a facebookon.

A találkozóról itt tekinthetsz meg képeket: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.622345544442871.1073741830.100000022939446&type=1

A júniusi  ifitalálkozón  Kulcsodon  a növekedésről  volt  szó. Sok  mindenről beszélgettünk, hallotunk. Engem különösen az áhitat szólított meg. Ott elhangzott egy kérdés: „Ismerjük Jézust. De ismerjük Krisztust is?“ Én gyakran el tudok veszni a filozófiában, teologizálásban. Tanokat elemezgetek, véleményeket kutatgatok, és a krisztusi Jézus ebben gyakran elveszik. Nagyon örültem, hogy elhangzott ez a figyelmeztetés, ami Jézus, krisztusi szeretet áldozatára mutat rá.
Délután, hasonlóan mint az előző ifitalalkozón különböző workshop közül lehetett választani. Én a bibliatanulmányozó csoportba mentem. Jakab leveléről beszélgettünk, ahol a negyedik fejezet utolsó verse ez: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak“ (Jk 4,17). Ezen a mondaton gondolkoztam, és olyan érdekes, hogy míg az ember az Édenkertben volt, addig nem tudta, mi a jó, és mi a rossz. Éltünk Isten közelében. Aztán „ettünk a fáról“ és megnyíltak a szemeink. Azóta valamennyire különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között, és azóta ha nem teszünk jót, nagyot mulasztunk.
Persze még sok minden elhangzott, ami a fejembe maradt, meg volt sok kedves ismerős, akiknek nagyon megörültem. Újra rájöttem (bármennyire klisésen hangzik is), hogy nagyon jó, hogy a fiataloknak van Fireszük!

Császár Krisztina