firesz@firesz.sk

Értem - Női hétvége 2021

Időpont:
2021. júl. 23–25.

Helyszín:
Alistál, imaház
Alistál

 

2021. július 23–25. között Isten kegyelméből létrejöhetett a már annyira várt, oly sokáig tervezett, szervezett Értem – női hétvége, az online ízelítő után offline is, méghozzá Alistálon.

Péntek este a finom vacsora után dicsőítéssel és a derék asszonyról szóló példabeszéddel kezdhettünk. Nagyon tetszett, hogy interaktív volt az egész hétvége, együtt beszélgethettünk, elmélkedhettünk, mások gondolata által is épülhettünk. Minden egyes alkalmat, témát a kiscsoportos beszélgetések követtek, amik számomra nagyon sokat adtak. Jó volt egymás előtt megnyílni, nyíltan beszélni női létünkről, ami Isten egy csodálatos ajándéka; feladatainkról, de jó volt egymással megosztani kudarcainkat, harcainkat és kérdéseinket is. A szombati nap is nagyon áldásos volt. Délelőtt Éva és Mária története által épülhettünk, jó volt más szemszögből tekinteni e két ismert bibliai személyre. Mária kiváltságos volt, Isten választotta ki erre a szerepre, hogy Jézus anyja lehessen. Nagyon megszólított, hogy Isten az Ő kiválasztottait felkészíti a feladatra, de részünkről szükséges az engedelmes szív. Mária engedelmes volt, igent mondott Istennek, és ezért Ő megáldotta. Mire mondok igent Jézusnak? Merek igent mondani úgy is, ha nem tudom, mi lesz, ha a körülmények mindent megkérdőjeleznek?

A délután egy kis pihenéssel, fagyizással, személyes beszélgetésekkel telt, majd jött egy nagyon jól sikerült, tényleg Istentől megáldott délutáni közös beszélgetés, az esti alkalmon pedig Hágár és a vérfolyásos asszony története által hívott minket gyógyulásra az Úr. Jó volt látni, hogy Isten ma is gyógyít, és aki Rá néz a körülmények, problémák ellenére is, azt Ő megerősíti, tovább vezeti.

Vasárnap pedig az 5 Mózes 30. fejezetével és közös úrvacsorával zártuk ezt a csodás hétvégét. Válasszuk az Életet, így járulhatunk Isten színe elé. Ez a mondat nagyon megmaradt bennem, és Isten rögtön meg is próbált, hogy tudom-e alkalmazni a mindennapokban. Kedden elvállaltam, hogy megírom a beszámolót a hétvégéről, és másnap kiderült, hogy egy program, amit nagyon vártam, már többször elmaradt, most megint elmarad. Nagyon csalódott voltam, megbélyegezte az egész napomat, kapcsolataimat. Emberileg ez volt az utolsó alkalom, hogy eljussak ide. Haragudtam a koronavírus által létrejött helyzetre, Istenre, mindenre és mindenkire. Mélyen hallottam a hangot, válaszd az Életet, de nem sikerült. Este továbbra is szólt ez a hang és az egyik bizonyságtételben elhangzott mondat, hogy aki Istennek fontos, az az ördögnek is fontos. Harc volt bennem, közben a hétvégén sokat énekelt ének, a Krisztus győztesekké tett minket járt a fejemben, ezt dúdoltam, hallgattam, hogy járjon át… sikerült megnyugodni, elaludni, és reggel úgy kelni, hogy az Életet választom, és Rá bízom ezt a dolgot is. Teljes békével és az Élettel a szívemben intézkedtem, és ami emberileg lehetetlen volt, az a minden Élők Istenének nem, mert neki semmi sem lehetetlen, Ő készített egy új lehetőséget, és eljuthatok majd arra a programra is. Kaptam egy új esélyt, de nem csak így, hanem új esélyt Őt választani, az Életet, minden egyes dologban, apróságokban is. A választás rajtunk áll, de megéri Őt választani rögtön elsőre, de az a jó, hogy ha elsőre nem sikerült, ad új lehetőséget, mehetünk hozzá újra.

Nagyon hálás vagyok Istennek és minden egyes szervezőnek, hogy ez az alkalom megvalósulhatott, és hogy az ott hallottakat már próbálhatom alkalmazni a mindennapokban. Nagyon várom a legközelebbi találkozást! 🙂

Rebeka

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Loading Map....
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle