firesz@firesz.sk

2018. május 27. – Többet tenni, mint az elvárható

Időpont:
2018. máj. 27.


Kedves Imaharcosok!

Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. „ Lk22,44

Jézus többet tett le, mert ezt mi nem vagyunk képesek megtenni, elhordozni magunk és mások bűnét, Egyedül Jézus Krisztus. De azáltal, hogy elfogadjuk az ő megváltását, hogy elfogadjuk őt mint személyes Megváltót tudunk mi is többet tenni, mint ami elvárható lenne. És ez nem a magunk dicsősége, hanem Istené.
Például, amikor egy feleség akkor is kitart férje mellett, amikor talán szégyelli férje életét tetteit, sőt nincs öröme a házasságukban, de Istentől kapott erővel hordozza férjét és családját. Többet tesz, mikor valaki hajlandó nehézségek ellenére beteget, időst gondozni még akkor is, ha legfájdalmasabb végignézni szerettünk elgyengülését. S többet jelent, amikor egy életek felett döntő embernek a kezébe nyomják a borítékot és azt mondja, hogy nem pénzért teszi, akkor amikor még éjfélkor is rendel. Ezek valóságos emberek, akik Istentől kapott erővel tesznek többet.

Isten mutatja nekünk most is, hogy az ő kegyelméből lehet jobbnak lenni mint az elvárható.

H. Viktor

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle