Időpont:
2024. ápr. 14.
Kedves Imaharcosok!
Egy verset hozok most elétek (nem a költészet napja apropóból, de ez is jó egybeesés), nagyon megérintett és annyi minden gondolatot rejt. Főleg arról, mit is játszódik a hegyről lefelé menő úton.
Imádkozzunk, hogy ne feledjük a csodát, ami a hegyen történt...
✨✨✨
Reményik Sándor: LEFELÉ MENET /Máté 17,2/
1
„Elváltozék...” Köntöse mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, –
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sápad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad,
Jézus a völgyben is Jézus marad,
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát,
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban,
Nem látjuk többé az Isten fiát.
2
Testvérem, társam, embernek fia,
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én,
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.
Áldott imaórát!
Erzsébet
