Időpont:
2023. márc. 26.
Kedves Imaharcosok!
Sokszor azt gondolom, hogy már megtanultam türelmes lenni, és nyugodt a természetem. Vannak viszont napok, amikor rá kell jönnöm, hogy van még hova fejlődni.
Pár napja történt egy végtelen nap végén... esőben, csuromvizesen éppen a menedékemet állítottam egy erdő közepén. Az aláöltözetemen már folyt a hideg víz. Szomjas voltam, éhes, és ráadásul a szomszéd sátorban még vihogtak is. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit keresek én itt? Nincsen elég bajom enélkül is? Dühös lettem. Bosszús, mint Jónás, amikor elszárad a feje fölé nőtt lapulevél, és napszúrást kap. Előjött belőlem (is) a hisztis óvodás. Aztán valami furcsa történt. Egy pillanat alatt lenyugodtam. Nem értettem, de nem húztam az időt gondolkodással, elmentem aludni. Az sem zavart, hogy reggel a hideg és vizes nadrágom kell újra felvennem.
Hazaérve megkérdezte tőlem a nővérem, hogy mi történt az utam alatt azon az éjszakán.
Azt feleltem, hogy: "éppen állítottam a menedékem, és aztán aludni mentem. Miért?"
A válasza nagyon meglepett:
- "mert felriadtam éjszaka, hogy imádkoznom kell érted".
Ekkor állt össze a kép. Amikor az én erőm elfogyott, valaki Isten előtt hordozott. A nővéremnek pedig ez nem került semmibe.
Ki az, akinek most arra van szüksége, hogy Isten elé vidd/vigyük? Aki nem tud segítséget kérni, de már fogytán az ereje? Imádkozzunk most értük.
András
