firesz@firesz.sk

2020. augusztus 02. - Örök élet forrásai

Időpont:
2020. aug. 2.


Kedves Imaharcosok!

Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. János 4,14

Az elmúlt pár napban főleg két dolog járt a fejemben. Az első egy dicsőítő alkalomhoz kapcsolódik, amin részt vettem. Az egyik ének különösen megszólított, amikor arról volt benne szó, hogy Isten olyan vizet ígér, amitől többet nem szomjazik az ember. Bár már többször hallottam az erről szóló igerészt, a hőség miatt most talán jobban átéreztem. Az áhitatban, amit következő reggel olvastam újra megjelent ez az igevers. Így még inkább elgondolkoztam rajta.

A másik dolog pedig, hogy a napokban elkezdetem listát készíteni a könyvekről, feladatokról, amikkel végezni szeretnék a nyáron. A lista hosszúsága miatt azonban valamilyen különleges képességre lenne szükségem, hogy mindent győzzek. Miután még egyszer átnéztem, rá kellett jönnöm, hogy sok minden haszontalan volt köztük. Sőt, csak egymást szülték a elvégzendő feladatok.

Megesik, hogy a mindennapokat nagyon sok mindennel meg szeretnénk tölteni, és lehetőleg minél gyorsabban. Ám a sok (egyébként fontos) dolog mellett kevés idő maradhat az igazán szükségesre, Isten szavára.

Imádkozhatunk azért, hogy naponként szomjazzunk az élő igére és hogy az bennünk is forrást fakasszon, amivel másoknak áldássá lehetünk.

Gergely
Ui.: ha valaki meghallgatná az éneket https://www.youtube.com/watch?v=D0bSun2W48E

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle