Időpont:
2019. jan. 13.
Kedves Idetalálók!
Sok estémet zártam úgy, hogy „na most akkor holnap kedves leszek, azzal az eggyel is, akivel nehéz“, aztán reggel elhatároztam „hogy ma visszafogom magam és tényleg kedves leszek“.
Aztán:
(nem tudom mennyire legális egy imasarokba ilyen mémet hozni...) 😇
Akinek van 'kérügmás asztalinaplója', az tudja, hogy a múltheti ige a „ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat!“ volt /Péld 3,7/.
Amikor én a rosszról gondolkodom oda sorolok mindent, ami elválaszt Istentől és az egyik dolog, ami engem elválaszthat Istentől az, az, hogy hogyan reagálok egyes emberek megnyilvánulásaira. Szerencsére nagyon kevés olyan helyzet van, ahol el kell gondolkodnom erről, de most ez a szép porcukrosan havas-jeges csütörtöki napon megadatott nekem. Reggel kezdődött, mikor mindjárt kaptam okot, arra, hogy visszafoghassam magam „a kedvesakarokvelelenniveleosztálytársnő“ megjegyzéseitől. Aztán nem sokra rá ő mint két csillagos egyeses minta tanuló, aki egyszer egy szökőévben elfelejtett készülni a nyelvtan felmérőre tőlem kéri el az anyagot..., aztán ismét olyat tesz, amit nem szokott: tőlem kéri, hogy magyarázzam el neki a matekot..., de mindennek a legmeglepőbb végkifejlete, mikor mint olyan osztálytárs, aki négy és fél évig soha nem segített felmérő közben, ha valaki kérte és minden „de tanár úr volt házi beárulója“ tőlem kéri, hogy súgjak neki, tőlem, akiről valahol meg van a véleménye, hogy én egy alsóbb kasztba tartozó lény vagyok.
Nap végén az jutott eszembe, hogy az Ószövetségben sokszor elhangzik, hogy Isten megalázza ellenségeinket, minket pedig felmagasztal. Tudjátok mit kellett tennem azért, hogy az a lány, aki önzően viselkedik velünk szemben az osztályban egy kicsit megtörjön?
Nem szóltam vissza neki.
„...Miért rövidüljek meg azzal, hogy nem mutathatunk be áldozatot az Úrnak a megszabott időben Izráel fiaival együtt?“ / 4Móz 9, 7a/
Vagyis ne gátoljam magam az Istennel való találkozásban a felesleges csatározásokkal. Nekem ezt jelenti.
“...hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.”
Bár ez a kiragadott igerész is mást jelent szövegkörnyezetbe, de valamiért, akkor is ez jut eszembe. Ne akarjak addig ajándékokat adni, szolgálni, amíg nem tudtam valakinek megbocsátani, amíg tüske van bennem.
Mielőtt imaláncot indítanánk s együtt vinnénk Isten elé „áldozatunk“ ma bizonyosodjunk róla meg, hogy felkészültünk-e már erre.
Hogy történhetett meg, hogy nem ma van az előre beharangozott imalánc? Az csak egyféleképpen fordulhatott elő... Úgy, hogy a „a jó dolgokra várni kell“ /T. Veronka mondás/ (De nem sokat 🙂
Imakérés:
„Uram kérem, hogy olyan szemet adj nekünk, aki mindenkiben meglátja a legjobbat,
olyan szívet, ami a legnagyobb rosszat is megbocsájtja,
olyan elmét, ami minden megbocsájtott bűnt elfelejt és
olyan lelket, aki mindig Benned bízik.“ /Ismeretlen szerző/
Naaagy ölelés tőlem neked, hogy elolvastad ezt a soook szöveget,
Noémi
