firesz@firesz.sk

2018. szeptember 02. – Köszönjük

Időpont:
2018. szept. 2.


Kedves Imaharcosok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy két alkalommal is elmaradtam az imatémák kiküldésében. Bízom benne, hogy "visszaáll rend" és tudjuk folytatni az imaharcot.

Szeretnék köszönetet mondani az ÉlesztŐi imatámogatásért, én személyesen is köszönöm! Valóban nagyon éreztük a "színfalak" mögött mondott imákat értünk szervezőkért, előadókért, résztvevőkért. Az Úr megajándékozott bennünket, megáldotta a tábort és növekedést adott lelkiekben. Hálásak vagyunk az Úrnak és azoknak, akiket mindehhez eszközként felhasznált. Köszönjük!

“Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett, mind beteljesedett.” Józsué 21,45.

Ez volt az az ige, amivel elindultunk az ÉlesztŐre, és álljon itt ismét a hálaadás alkalmával is. Az Úr hűsége valóban végtelen, megtapasztalhattuk ezt. Ő az, akire ráépíthetjük életünket, annak minden területét.

Az ének szavai vezethetnek bennünket a hálaadásban, köszönetmondásban:
"Te ott voltál a kezdetektől, élő Szóként Atyánknál,
A dicsőség mely el volt rejtve, Benned vált láthatóvá,
Milyen gyönyörű szép Neved, a Neved Jézus Királyom...

Te hoztad el közénk a Mennyet, hogy együtt éljünk örökké.
A bűnömnél nagyobb volt szerelmed, semmi nem állhat közénk.
Milyen csodálatos Neved, milyen csodálatos Neved, Neved Úr Jézus..."

Szeretettel, Erzsébet

IMAKÉRÉS:
Szeretném a szívetekre helyezni ismét Dakos Zsuzsit, aki leukémiával küzd, találtak donort, imádkozzunk Érte, gyógyulásáért, hogy bírja erőben a kezelést, hogy szervezete be tudja majd fogadni.

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle