Időpont:
2015. okt. 25.
Kedves Imaharcosok!
Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Ef 4,29)
Ezen a vasárnapon egy számomra nagyon különös és fontos témában hívlak Titeket közös imádságra.
Az utóbbi időben felértékelődtek az életemben az emberi kapcsolatok, de legfőképpen azok, amelyek már megmenthetetlennek vagy helyrehozhatatlannak tűnnek. Sokszor makacsul gondoljuk, az, hogy egy kapcsolat túléli-e a viharokat, nem rajtunk múlik, az, hogy olyan amilyen, és van-e remény a jobbá tételére, nem a mi kezünkben van, hiszen nem mi rontottuk el.
Hányszor esünk abba a hibába, hogy elvárjuk a másiktól a változást, de az eszünkbe sem jut, hogy az első lépést mi tegyük meg. „Ha ő venné a fáradtságot és bocsánatot kérne…”, „De hiszen ő gorombáskodott, szálljon előbb ő magába, aztán majd szóba állok vele…”, „Eszméletlen, hogy mennyire elviselhetetlen a stílusa, ha majd javít a modorán, én is kedvesebb leszek…”. Majd, ha ő megteszi, kijavítja, helyrehozza, bocsánatot kér, figyelmesebb lesz, megváltozik és így tovább. És én…? Én talán tökéletes vagyok? Hibátlan? Nekem nincs szükségem a változásra? Másoknak tudnék tanácsot adni, hogy miben és hogyan változzanak meg, de mintha magamat olyan kifogástalannak látnám, hogy …. csak na. ( J )
Kedves Testvérem! Elgondolkodtál már valaha azon, mi lenne, ha Te tennéd meg az első lépést? Ha a Te szavaid hoznának napfényt annak a személynek az életébe, akitől Te várod a kedvességet, mert úgy gondolod, hogy rajta a sor? Vagy ha elmondanád neki, mennyire fontos neked az ő közelsége, barátsága, olyannyira, hogy inkább úgy döntöttél, a szeretet eszközével Te magad próbálod megmenteni azt?
Az utóbbi időben rengeteg történetet olvastam barátokról, házasságokról, szülő-gyermek kapcsolatokról, amelyek igencsak kritikus állapotban voltak, mígnem az egyik oldal megadta magát. Feladta az örökös ellenségeskedést, a másik ellen való küzdelmet és előtérbe helyezte a kapcsolat fontosságát és értékét a saját önös érdekeivel és a büszkeségével szemben. Az Én-központúságból Te- és Mi-központúság lett, fontossá váltak a kapcsolat érdekei, az egyéni érdekek pedig háttérbe szorultak.
Szeretettel kérdezem most Tőled: rendezettek a kapcsolataid? Szülők, testvérek, barátok? Vagy haragodban, dühödben, sértődöttségedben azt sem tudod, merre szaladj a kapcsolatok elől?! Nehéz felszínre hozni az átélt sérelmeket, és nem könnyű kimondani: bocsánat, én is hibás voltam! De itt az alkalom, hogy Isten elé hozd mindezt imádságban! Minden fájdalmat, szenvedést és bánatot, ami megrontja a kapcsolatodat a szeretteiddel és keserűséget hoz az egykor boldog együttélésbe. Kérd Istent, hogy legyen a szíved őrizője és tegye azt, hogy a szádon bomlasztó beszéd ne jöjjön ki, hanem csak ami építi és helyrehozza a megszomorodott szíveket. Kérj erőt ahhoz, hogy az elengedésben, megbocsátásban első légy, és a kapcsolatot ne a másikkal szembeni elvárásaidra építsd, hanem kérdezd meg, hogy Te magad mivel teheted azt jobbá?
Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. (Ef 4,31-32)
Imádkozzunk tehát:
- - minden meglévő kapcsolatunkért, kiváltképp, ha azok válságban vannak
- - erőért, hogy felülkerekedjünk a sértődöttségen, így túllássunk önmagunkon és a kapcsolatra tekintsünk
- - reményért és hitért, mert semmi nem lehetetlen vagy megmenthetetlen
- - mások felé tanúsított jóságért, szelídségért és el nem múló türelemért, mert sokszor a változás nem következik be azonnal
És végezetül ne feledd: Istent még nem is ismerted, Ő már kinyújtotta feléd a kezét! Még nem is hallottál róla, Ő már szeretetből rendezte a kapcsolatotokat! És amikor morcosan elfordultál Tőle, Ő akkor mutatta feléd legszelídebb arcát.
Isten áldását kívánva, szeretettel,
H. Veroni
