Időpont:
2015. ápr. 19.
Kedves Imaharcosok!
„Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.” Kol 4,6
Az elmúlt néhány napban sokszor kellett szembesülnöm azzal, hogy mennyi félreértést, feszültséget és fájdalmat okoz az emberi beszéd. Arra eszméltem ezt az igét olvasva, hogy nem tudatosítjuk (tom), hogy a beszéd egy erős eszköz, amit helyesen kell használni. Nem úgy, ahogy nekem jól esik, hanem ebben példát venni a mi Mesterünktől, Jézustól. Pál apostol az emberi beszédről tanítja a Kolossébeli gyülekezetet, hogy egész magatartásukkal még inkább hasonlítsanak arra az Úrra, aki őket megszólította, elhívta és hasonlatosságára formálni akarja. De gyakran nem megy ilyen könnyen, és helyette sértünk és sebzünk a szavainkkal úgy, hogy nem is tudatosítjuk. Régebben halottam egy történetet ami arról beszél, hogy mennyire nem vesszük komolyan beszédünk erejét:
Egyszer egy békétlen szívű asszony ment a lelkigondozójához, aki egy hegyoldalon lakott. Kint a virágoskertben beszélgettek. Mondd meg nekem, kérte az asszony, miért nem szeretnek engem az emberek? A lelkigondozó ismerte az asszonyt, annak áskálódó, kellemetlen természetét és éles nyelvét. Felvett egy elhervadt virágot a földről. Az elnyílt virág koronája helyén már csak kis fehér szárnyas magvak ültek. Fújjál rá - mondta az asszonynak. Az asszony ráfújt és a könnyű kis magvak szétrepültek a levegőben, majd lassan lehullottak a földre. Most légy szíves, szedd össze ezeket a magvakat. - Nem tudom - válaszolta az asszony. Már nem látszanak, és ki tudja, hova hullottak? Igen - mondta a lelkigondozó -, ki tudja hova hullottak. Azokat a szavakat éppen így nem tudod összeszedni, amiket szétszórtál az emberek között. Ott fekszenek, ahova hullottak, és kikelnek majd, éppen úgy, mint ezek a magocskák.
Az asszony értette, miről van szó és hallgatott.
Fogd meg ezt a követ és hajítsd el - mondta neki a férfi. Az asszony zavartan megtette. Lehetett hallani, amint a kő zörögve gurul lefelé a domboldalon, nekicsapódik más köveknek és lehuppan a földre. Most hozd vissza. - Ezt nem tudom - mondta az asszony -, hol találnám meg azt a követ a sok törmelék között? Nos, éppen így nem tudod visszahozni valakinek a reménységét sem, amit a te szennyes szavaiddal tönkretettél.
Törd le ezt a hajtás innen a fenyőről - parancsolta a férfi. Az asszony most már gépiesen engedelmeskedett. - Most tedd vissza rá megint, ahogy volt. - De ez már igazán képtelenség! - tört ki az asszony. Igen - mondta a férfi -, ez képtelenség! Ugyanígy nem tudod visszaadni valakinek a sarjadó hitét, a másokban való bizalmát, amit a te botránkoztató, bomlasztó szavaiddal eltörtél.
Ezzel szemben azt mondja ma nekünk az ige:
„Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.”
Sajnos mindannyian elfelejtjük milyen erős eszköz a beszéd. S azt, hogy nem hiányozhat belőle a lényeg, a „sóval fűszerezettség”. Mert ha egy étel sótlan, azt azonnal érezzük. De ha a mi beszédünkből hiányzik a lényeg, vagyis az élő bizonyság Jézusról, akkor ugyan úgy hiányzik belőle a lényeg.
Imádkozzunk azért, hogy a mi szavaink legyenek gyógyító, támogató és bizonyságtevő eszközök az emberek életében!
Imádkozzunk, azért, hogy a lényeg: a Jézusról való bizonyság ne hiányozzon a beszédünkből!
Imádkozzunk azokért is, akik lelki sebeket hordoznak mások beszéde miatt.
Hozák Viktor, Vaján
3 PERC
