firesz@firesz.sk

2015. augusztus 2. – Emlékek

Időpont:
2015. aug. 2.


A héten többször is ellátogattam kicsi gyermekeinkkel a gyülekezeti napközis táborba. És ahogy ott ültünk a sok gyerkőc között, rám törtek a régi emlékek, hogy volt mikor még én is alig látszottam ki a padból. ☺ Emlékszem, hogyan hevült gyermekszívem az ismeretlen, de csodálatos bibliai történetek hallatán. Jó volt énekelni, aranymondást tanulni, kincskeresésre menni. Éreztem, hogy Valaki ellenállhatatlanul vonz és jó a közelében lenni. Majd jöttek a tinitáborok, újabb izgalmas kalandokat rejtve. Életre szóló, örök életre szóló kapcsolatok szövődtek földtől az égig, égtől a földig. Kórustáborok, hétvégék, ahol annyi sok szív és hang mennyei harmóniává állt össze Istennek és embernek kedvére. És az évek során, annyi de annyi csodálatos, bizonyságtevő, példaértékű emberkével ismerkedhettem meg, hogy annyi hálát nem is tudnék mondani. És mikor izgága lurkóimat próbálom terelgetni Istenhez, hát ezekből a régi összegyűjtött kincsekből halászok elő segítségül. Leporolgatom őket, csiszolgatom, a mélyükre nézek és már kezdődhet is a mese, csendülhet az ének ☺

Bevallom, nekem is számtalanszor szükségem volt a mennyei és szülői unszolásra. Akkor dacoltam, most hálát adok.☺

Nem hiábavaló évről évre Isten elé odakuporodni egy gyermek tábor, nyári tábor, téli tábor, zenei tábor… alkalmából. Nem hiábavaló annyit szorgoskodni, fáradozni, hogy egy ilyen alkalom megvalósulhasson.

Szeretném, ha most letáboroznánk emlékeink közé, és hálát adnánk ezekért a megélt alkalmakért, csodákért, kapcsolatokért, vezetőkért, segítőkért, az Igéért... Mondjunk dicséretet Istennek Jézusért, aki önmagát adta értünk ezekben a közösségekben is.

Könyörögjünk áldásért a most zajló táborokért, a jövő heti tinitáborért, a jövő alkalmaiért…

Kérjük Istenünk segítségét, hogy megragadjuk ezeket a lehetőségeket, és tudjuk egymást hívni, buzdítani…

Áldás rátok!

Szeretettel

Andrea

u.i.: íme egy kincs ☺ "Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?" (Zsoltárok 27,1)
Imakérés:
Sziasztok,

egy kedves barátomnak a hétvégén kiesett az ablakból a 2 éves kislánya és 5 métert zuhant, fejre esett, 2 helyen betörött a feje, bevérzett az agya, Besztercebányán van a kórházban. Kérlek imádkozzatok érte, hogy maradandó károsodás nélkül meggyógyuljon és a szülők is erősek tudjanak lenni és az Úrban bízni. Nagy barna szemű, életvidám aranyos kislány. Köszönöm az imáitokat! Balázs

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle