Időpont:
2014. máj. 11.
Történt pár dolog mostanában, ami elgondolkodtatott azon, mennyire hálás lehetek a hozzám legközelebb állókért, a családtagjaimért, és itt most a szélesebb családra is gondolok. Amióta gyermekem van, sokkal inkább tudom őket értékelni, hisz annyi mosolygó, érdeklődő ember veszi őt körül, mind-mind hatalmas szeretettel. Nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek a szülei unokatestvérei és még sorolhatnám. Úgy látom, ez az egyik legnagyobb földi ajándék, amit egy ember kaphat.
Sokszor bizonyára nehéz elviselni azokat, akikkel a legtöbbet találkozunk, akikkel együtt ,,kell" lenni, hisz a családtagjaink. A szükségben viszont hatalmas erő, támasz, biztonság. Adjunk hálát értük, egyen-egyenként.
Akiknek pedig nem adatik meg a nagy család, vagy messze vannak egymástól az egyes családtagok, azokra figyeljünk oda egy kicsit, fogadjuk be őket. Ezt is megtapasztalhattuk, amikor Pozsonyban laktunk- a gyülekezeti tagok, a barátaink és a szüleik olyan őszintén érdeklődtek, kérdeztek, hogy vagyunk, hogy igazán nagyon jól esett és nem éreztük magunkat olyan elveszettnek.
Imádkozzunk tehát a családjainkért, az összetartásért, azért, hogy támaszai lehessünk egymásnak, hogy zökkenő mentesen menjen a kommunikáció (amivel sokszor a legtöbb baj van), hogy meg tudjuk bocsátani a régi sérelmeket, amiket talán már gyerekkorunktól cipelünk magunkkal és, hogy egyáltalán, jól érezzük magunkat egymás társaságában.
Imádkozzunk azért is, hogy felismerjük a gyülekezetekben, vagy a barátaink között, kinek van szüksége ránk, mert a családjára kevésbé számíthat.
Zsófi
