firesz@firesz.sk

2013. december 29. – Isten iskolája: a közösség

Időpont:
2013. dec. 29.


Vasárnapi imaóra témája: Isten iskolája - A közösség

Istennek sok eszköze van arra, hogy tanítson, vezetgessen, erősítsen a pályánkon. Az egyik ilyen a közösség (én most leginkább keresztyén közösségről beszélek) a másik emberrel.

Hogyan tanít Isten a közösség által?
Tegyük fel, hogy van egy tök jó közösségetek, de van benne egy különc, akitől mindenki hidegrázást kap. Isten az ilyen emberek által például nagyon intenzíven tud bennünket türelemre tanítani (persze csak akkor, ha már nem dobtuk ki őt, mi "tökéletesek"). Aztán mindig vannak emberek a közösségben, akik előbbre vannak Istennel való kapcsolatukban, mint mi. Ők taníthatnak bennünket arra, hogy hogyan keressük Istent.

Hogyan vezet a közösség által?
Hát például egy-egy elejtett mondta a másiktól segíthet abban, hogy elinduljunk egy irányba. Nekem sokszor már az is segített, hogy elmondhattam a másiknak, hogy nem tudom merre kellene most tovább mennem (ösztöndíj, szolgálat, önkéntesség), és egy külső szemlélő nagyon sokat tud segíteni abban, hogy Isten szerint járjunk.

Hogyan erősít a közösség által?
Úgy, hogy a tagok egymást erősítik, felfedezik egymásban azt, amit Istentől kaptak és bátorítják a másikat, hogy merjen belevágni abba, amire őt Isten alkotta.A másik tény, hogy a közösségen belül mindig változik, hogy ki él meg Istennel szép napokat, magasságokat és ki az, aki éppen sínylik valamelyik bugyrában az életnek. Éppen ezért fontos, hogy az erős emelje fel a gyengét, mert amikor ő lesz mélyebben lesz neki is segítsége.

 

  • Imádkozzunk a közösségeinkért, amikben vagyunk! Imádkozzunk azért, hogy tudjuk szeretni azokat, akikkel egy közösségben vagyunk. Imádkozzunk a közösségeink vezetőiért (lelkészekért, presbiterekért, ifimunkásokért, munkatársakért).
  • Imádkozzunk azért, hogy a Firesz közössége is erősödjön, hogy ez a három dolog jól működjön benne!
  • Imádkozzunk azért, hogy gyülekezeteinkben alakuljanak ki IFIK, HÁZI CSOPORTOK, BIBLIAKÖRÖK!

Gábor
Plusz: 3 perc for ÉlesztŐ

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle