firesz@firesz.sk

2013. december 22. - Misszió

Időpont:
2013. dec. 22.


Kedves imádkozók!

A héten több formában is, de a misszió témája került elém.

Időről időre le szoktak szólítani a krisnások, néha váltok velük néhány szót, de most valahogy egy egész hosszú beszélgetésre lecövekeltem. Kíváncsi voltam, meg úgy vagyok is mostanában arra, hogy mi az, ami miatt kereszténységben nevelkedők más vallások felé fordulnak? Mi az, amit elhallgatunk, kitakarunk Istenből? Mivel riasztjuk el az embereket Krisztustól? Mi az, amit elferdítünk, amit rosszul tálalunk? Hol van a személyes felelősségem ebben nekem? Azoknak, akiknek én vagyok talán az egyetlen kapcsolatuk a kereszténységgel, vajon mit látnak, tapasztalnak? Megérzik-e Isten elfogadását, figyelmét, feléjük fordulását? És a megbocsátását?

Számomra a misszió ezt jelenti. Akár anyagosok közt, akár a börtönben, fesztiválos fiatalok közt vagy más vallásúakkal, vagy csak egyszerűen a barátaim körében vagyok, tudok-e krisztusi lelkülettel fordulni a másikhoz, végighallgatni, anélkül, hogy kioktatnám, meghallgatni a kérdéseit, anélkül, hogy feltétlen válaszokat akarjak adni rájuk? Tudok-e példa lenni, ami kívánatos? Vonzó alternatíva-e a keresztény életem? Élem-e azt, amire teremtettem?

Sok a kérdés, de szeretném, ha a mostani, karácsonyi csendességünkben kicsit magunkba tudnánk nézni, és az ünnep tükrében imádkozni azért, hogy Krisztus valódi hírnökei lehessünk, akik nem csak a születését, de a halálát és feltámadását meg az örök életet is hírül visszük. Hogy az Isten országa már itt a földön megmutatkozhasson, körülöttünk, hogy méltók lehessünk a keresztény (Krisztus-követő) nevünkre.

"A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje" (Lk 16,16).

Áldott, valóságos ünnepeket!
V. Zsófi

u.i.: aki elhívást érez a fesztiválmisszióhoz: katt ide.
akit érdekel egy életút, hogy vezet az út a buddhizmuson keresztül Jézusig... itt.

u.i.: 3 perc!

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle