firesz@firesz.sk
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

A mennyei torta

2022. szeptember 15., csütörtök

Duna Mente

Olvasási idő: kevesebb mint 2 perc

Ki ne szeretné a tortákat?
A szülinapok elengedhetetlen kelléke
i, de nem valószínű, hogy az év bármely más szakaszában is találkoznánk velük. Az oka talán abban rejlik, hogy elég aprólékos munkát igényel egy torta elkészítése. Nem kis feladat minden egyes szint alapelemeit összeválogatni, majd azokat tökéletesen elkészíteni. Mégis folyamatosan próbálkozunk legalább valami ehetőt kisütni a mi alapanyagainkból, de még ha egy kis csokimázzal sikerül is valamilyen vonzó külsőt varázsolnunk a tortánknak, attól még a belseje egy kotyvalék marad. Még ha sikerülne is néhány szintet ügyesen összehoznunk, akkor is valahol megcsúszik a kezünk, vagy az arányok felborulnak, és már rögtön nem olyan őszinte a mosolyunk, amikor falatozunk végül belőle.

Elkerülhetetlen, hogy hibázunk, hisz nem létezik bűn nélküli ember, de szerencsére van más, aki ezerszer jobb cukrász, mint mi magunk. Aki jobban tudja, hogy milyen tortára is vágyunk igazán, aki nem hibázik az arányokkal, aki a tökéletlen alapanyagokból is egy tökéleteset tud alkotni. De ehhez az kell, hogy mi hátrébb tudjunk állni a konyhapulttól, és csak gyermeki bizalommal várjuk, hogy milyen csodálatos ajándékot készít el nekünk kegyelemből.

Nem kell megijedni, ha édesszájúként egy kicsit több citromlét érzékelünk egy-egy szintnél, vagy kevésbé tűnik édesnek a mi ízlésünknek, hisz nem tudhatjuk, hogy a következő szint még mit tartogat. De ha türelmetlenkedünk, akkor a bűnös emberi voltunk miatt csak belepiszkítunk, hiába cselekszünk szerintünk a legjobb szándékkal is.

Mindenkinek van egy olyan emléke, hogy izgatottan várja, ahogy az édesanyja elkészíti a kedvenc süteményét, és ő pedig csak az asztal mellől figyeli, miközben a felhasznált tálakban maradt alapanyagokat nyalogatja. Pont ugyanezt kell nekünk is tennünk Istenünkkel. Ő elkészíti a mennyei tortát, mi viszont addig csak a maradékot kóstolhatjuk meg a tál széléről.
Vajon képesek leszünk ezt türelmesen, hittel kivárni, vagy párszor azért belekontárkodunk a mennyei torta készítés
ébe? Kivesszük a kezéből a spatulát, vagy képesek vagyunk az egész életünket az ő kezébe bízni?

 

K. Dávid

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle