Időpont:
2021. ápr. 18.
Kedves "harcosok"!
"Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!
Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját!
Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat!
Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!" Zsolt. 105,1-4
Esténként zsoltárokat olvasok gyermekeinkkel (10 és 7 évesek). Aznap amikor felkérést kaptam az imasarok témára, ezek az igék szóltak hozzám. Így azt gondolva, bár sok a salak a szívemben, sokszor a hullámzó hitemmel nehezen közel maradva az Úrhoz, nem sok minden van, amiről beszámolhatnék... és az ÚR mégis szólít, hogy igenis van, mert Ö él és Ő hűséges és Őróla beszélni kell.
Amikor Ő szól, felmelegszik a szívem és jó engedelmeskedni az Ő parancsainak, jó Őhozzá folyamodni. Jó egyedül Tőle várni mindent.
Csak keressem az orcáját szüntelen! Minden helyzetben, amibe helyez az ÚR. És tegyem, amit Ő lát jónak. És amire Ő indít.
Emlékezzek vissza, mennyi sok dologban csodamódon megsegített. Ezekről el ne feledkezzek. Hát, ez sem mindig megy,... csak Ővele együtt. Az Ő kegyelméből.
Amikor harmadik gyermekünket vártuk és 6 hetesen spontán elvetéltem, a sok kérdés között bár mégis megbékélve az ÚR akaratával, rámutatott az ÚR, "légy hálásabb az első kettőért, akikkel már megajándékoztalak". Milyen "simán" ment minden. Persze, Vele.
Amikor a gyermeknevelés ürömjeivel nézek szembe...., jó, ha eszembe juttatja az ÚR, "én is milyen türelmes vagyok hozzád", mennyit kellett várnia, hogy legalább idáig eljussak Őbenne. Ez is az Ő munkája.
Novemberben az ÚR csodásan átsegítette családunkat a Covidon, hála nekik, enyhe lefolyással,... ez is kegyelem. Átéreztem, mennyire a kezében tart. Ő szab határt a tengernek is, ...tovább nem, csak addig, amíg Ő akarja.
Utána tisztátalan gondolatok támadása következett. Azt hittem, ez nem jelent kísértést számomra. Nem vagyok egy tetszelgős típus, mégis valahol ott rejtőzött bennem az a gondolat, érzés, hogy jó másnak tetszeni. Ha egy férfi egyértelműen mutatja, hogy tetszel neki. Nem volna ezzel baj, ha helyesen el tudtam volna könyvelni ezt a gondolatot, de valahogy állandóan előjött és azt vettem észre, hogy bármennyire is nem akartam, leragadtam nála és nem tudtam tőle szabadulni. Hála az Úrnak, nem engedett tovább. Jöttek sorban az igék, milyen áldatlan állapot is volna a hűtlenség következménye. Szembemenni az Úrral. Ő adta nekem a férjemet. Tőle kértem. Szeretem. Próbáltam szembenézni azzal, hogy miért is tudott megkísérteni engem egy ilyen gondolat. Mi az, ami hiányzik a kapcsolatunkból... Férjemmel is tudtam beszélni erről, mindez az ÚR kimunkálása. Egyúttal elpakoltam minden olyan ruhadarabot az amúgy is szolid ruhakészletemből, amiben úgy éreztem, hogy okot adhat a szem legeltetésére.
Végül az ÚR megadta a szabadítást és adja, hogy Vele induljak mindennap. Az ÚR Dávidot juttatta eszembe, amikor megfeddi és megbünteti Bétsabéval való kapcsolatáért és a mindezekből származó bűn- következményekért (Úriás megöletése, a közös gyermekük halála), azt mondja neki az ÚR, hogy "megutáltál engem", megutálta a parancsolatait. Hát én nem akarom megutálni az URat, a parancsolatait, mert tudom, hogy jó és számtalanszor megbizonyította magát. A test erőtlen. Ne a test uralkodjon, hanem a lélek. Az érzelmek testiek, becsapnak. Az ÚR lelke vezet helyesen. És jött az átvilágító és ugyanakkor balzsamozó ige: "Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud." 1János 3,2O
Csak őszintén Őelőtte!
Egy hónapja egy fertőző baktérium gyengítette le gyerekeinket és a kis 2éves keresztlányunkat, akire vigyáztam. Minden szabályt betartva (szabályszerűen harcolva) sehova nem jártunk, ahova nem volt muszáj, szüleinket is csak az udvaron, maszkban látogattuk. Csupán ebben a helyzetben tettünk kivételt, segítve testvéremet, mivel közel volt a kistesó születése. Kicsi keresztlányunk nagyon legyengült és pár napjára nagyobbik fiam is kórházi ellátásra szorult. Az átéjszakázott napokban fáradtan vergődtem az önvádban, hogy milyen asszony vagyok, nem dezinfikáltam eleget, az ételt hogyan készítem el, mit hogyan végzek a háztartásban, ... és nem fogadtam szót Istennek, amikor úgy tűnt, figyelmeztetett "valóban szükséghelyzet ez?" Nem hallottam Őt jól, vagy csak egyszerűen eldőlt bennem, hogy ezen nincs mit megbeszélni a testvéremmel, ha ők kértek meg... Kérdések sora újra. Úsztam az érzelmekben, feltörtek bennem mindazok a dolgok, amiket eddig rosszul tettem és amiken még most sem tudok változtatni. Mint árvíz után az eltakarítás. És akkor az ÚR elkezdte a tisztogatást. Olyan mélyen bennem, amilyen mélyen talán sosem mertem volna magamtól megnyílni, sem engedni szembesülni.
Közben a kórházban egymást erősíthettük a szemközt nyíló szobáink ajtajából, de próbára tétetett a hívő testvéremmel való kapcsolatom is, miközben mi szülők mindannyian "ingyen" tanfolyamot kaptunk apaságból, anyaságból.
Visszatekintve a történésekre, úgy látom, az ÚR figyelmeztette bensőmet, de végül békességet adva engedte, hogy vállaljam a felvigyázást, engedte , hogy mindez megtörténjen, próbára tétessünk és ki is hozott bennünket a nehezéből. Az Úré legyen a dicsőség!
p.s.: Miután az ÚR megnyitotta a számat és a szívemet is felétek, kérnék tőletek közbenjáró imádságot, akit indít erre az ÚR:
- nagyfiam eredményei még nem jók, és e miatt nem jár iskolába
- hogy férjem legyen a család papja, házasságunkért.
Köszönöm.
Egy fontos üzenet:
Az ÚR a Covid időszak alatt azt helyezte a szívemre, hogy a hívők megmaradásáért imádkozzunk.
Maradjunk meg Őbenne. Mindennap mindent Vele!
"De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" Lukács 18,8 b
Talál-e hitet bennem?!
- Őszinte vagyok Istennel? Mindent megbeszélek vele?
- Az ÚR elé megyek először mindig? Először neki öntöm ki a szívemet?
- Bízok benne minden körülmények között?
- Egyedül Tőle várom a megoldást a helyzetemre? Egyedül Tőle várom a választ a kérdéseimre?
- Megvárom, amíg Ő cselekszik (bennem, a másikban)?
- Egyértelmű az IGEN-em és a NEM-em? Mert az ÚR szent!
Szeretettel gondolva rátok:
B. Ildikó
