Október 30-án jó pár felvidéki református (is) fiatal egy nem mindennapi alkalmon vehetett részt. Több szempontból is más volt, mint az eddigi Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel.
A járványügyi intézkedéseknek köszönhetően idén először a Firesz – Abaúj-Zemplénnel együtt „koprodukcióban” szerveztük meg ezt az alkalmat, és így az online térben sikerült áthidalnunk a több száz kilométeres távolságokat.
Bár szokatlannak és furának tűnhet az online ima, mégis hamar belejött a társaság és minden feszélyezettség nélkül Isten elé tudtuk vinni a hálánkat, kéréseinket, amik három nagy témacsokor köré csoportosultak: Közösség Krisztussal és egymással, hogyan hat a Krisztussal közösségben élő ember a környezetére és a Lélekkel való feltöltekezés.
A gondolatébresztők után volt egy kis időnk az elmélkedésre, beszélgetésre is, amiket az imádságok különböző formája és témája váltott.
Izgalmas, új, megerősítő, bátorító imaéjjel van mögöttünk, amiből a leges-legvégén nem hiányzott a fáradtságunkból adódó „pihentagyúság” sem, amikor bemutattuk egymásnak kedves barátainkat: a plüssöket. 😀
Búcsúzóul egy áldás álljon itt, amivel Kiss Miki indított minket az imaéjjel útjára:
A Magasságos Isten, aki érted is emberré lett,
őrizzen meg téged szeretetében.
Ajándékozza neked a gyermek bizalmát,
a kicsiség szépségét és erejét,
a holnap reménységét,
az ünnep békességét,
és töltse be szívedet jelenléte örömével.
Gyurcsis Júlia