Időpont:
2016. nov. 20.
Kedves Imádkozók!
Tudjátok sokat gondolkodom mostanában azon, ahogy a másik emberhez állok. Leginkább ez akkor jön elő, amikor tőlem nagyon különböző emberrel találkozom, beszélgetek. Lehet olyan dolgokat tesz, vagy olyan gondolkozásmódja van, ami nekem egyáltalán nem passzol. Ilyenkor előjön az a fajta ingerencia, hogy majd én megmutatom/megmondom neki, hogy kell gondolkodjon, hogyan tegyen. Végül is már előrébb járok nem?!
Pedig már meg is tért az a másik, hogy-hogy nem úgy gondolja a dolgokat mint én, vagy hogy-hogy nem tudja letenni a cigit, nem tud kilépni a mérgező kapcsolatából, miért káromkodik.. stb. Ekkor eszembe jut a Szeretethimnuszban (1Kor 13) az első jelző:
Még a miértjeit nem tudom annak a személynek. Nem tudom honnan jött. Nem tudom miken ment keresztül, de már fölé helyezem magam, vagy legalábbis elvárásokat támasztok felé. Mindeközben én az élet egy másik területén ugyanolyan nagyokat bukok (halogatok, kényelem, könnyelműség stb.)
Szeretném ha most ezért imádkoznánk, hogy az alábbi dolgokat ne felejtsük el, amikor "más" emberekkel kerülünk kapcsolatba:
"A szeretet türelmes."
Mindenkinek megvan a saját üdvtörténete, és egyik sem egyforma.
Mindegyikünknek egyformán szüksége van Isten kegyelmére.
Az Atyáé az ítélet, a Szent Szellemé a meggyőzés, az én feladatom a szeretet.
Hajrá 🙂
Jonatán
