Kedves Imaharcosok!
Az a neved hogy élsz, pedig halott vagy. Jel 3,1
Ezen a hétvégén sokan végigjárják szeretteik sírját, virágot elhelyezve azon. A sírok rendbetétele közben az emlékezésen van szívünkben a hangsúly. Mi reformátusok, tudjuk, hogy a sírnál már nem beszélünk, mert nem beszélhetünk halottainkkal, leginkább csak csendes imádságban hálát adhatunk az Úrnak szerettünkért, aki életünk része volt, egy ideig. Ilyenkor az a természetes, hogy a halállal foglalkozunk. Máskor nem. Máskor elutasítjuk, késleltetni próbáljuk, és egyáltalán nem akarjuk még a gondolatot sem magunkhoz közel engedni. Pedig kellene. Nem azért, hogy depressziós gondolataink támadjanak, hanem azért, hogy életünk során szembe nézzünk a halállal. Azzal, ami ennek a földi életnek a lezárója. És tisztázzuk magunkban, hová tart az életünk: az örök életbe, az Úrhoz, vagy az örök halálba, ahol nincs jelen az Isten?
Bennem az ige kapcsán két gondolat fogalmazódik meg.
- Ez az élet, melyet Istentől ajándékba kapunk, aránylag rövid ideig tart, az örök élethez képest. Vajon valóban élünk ezalatt az idő alatt? Hasznosan, értékesen, Isten előtt kedvesen akkor telik életünk, ha ezt az életet Vele éljük. Sokan gondolják úgy, hogy „egyszer élünk”, használjuk ki a lehetőségeket. Sok érdekeset tesznek, amivel elbűvölik magukat és környezetüket. De, ha ez az idő nincs Istennek odaszánva, és nem az Ő dicsőségére van, kidobott idő az. Élet ugyan, de valójában a halálba visz. Igaz lesz az ilyen emberen, hogy az a neved, hogy élsz, mégis halott vagy.
- Aki Krisztusban van, már ebben a földi életben átment a halálból az életbe! Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (János 11,25-26). Mennyire tudjuk mi elhinni, hogy ennek a földi életnek semmilyen igazi fegyvere nincs fölöttünk? Mennyire hisszük el a mindennapok fájdalmában és keserűségében, hogy ez mind olyan eszköz, ami az Úr kezében van, és formálni akar vele? Mennyire valóságos a hitünk?
Amiért most imádkozhatunk:
- Adjunk hálát Istennek szeretteinkért, akik már nincsenek közöttünk. Emlékezzünk rájuk szeretettel, és kérjük el Istentől, hogy az előttünk élt hitben járók hite jó és egészséges példa legyen számunkra is a nehéz időkben.
- Könyörögjünk mindazokért, akik még nem ismerték fel, hogy az élet élvezeteiben Jézus Krisztus nélkül elvesztek, és bár élnek, mégis az örök halál felé tartanak.
- Kérjük az Urat, hogy erősítsen meg Igéje és Lelke által a tőle kapott hitben, hogy küzdelmeinkben Hozzá forduljunk, és Benne erősödjünk meg, azzal a bizalommal, hogy Krisztusba vetett hitünk megtart az örök életre.
T.Veronika
