Épp gránátalmamagot eszegetve (legelem ezt a cuccot konkrétan, ne is kérdezzétek...) leteszem A kisherceget, leülök a gép elé, és úgy döntök, bejegyzést írok róla.
Gyerekkorom könyve. Amit azóta nem olvastam rendesen újra, mióta 6 évesen először anya felolvasta nekem, én meg megijedtem tőle, hogy a majomkenyérfák tényleg be fogják nőni a herceg bolygóját úgyhogy mindig aztán ezen rész átugrásával olvastam el a könyvet.
Ma nagyon szomorú voltam. Eszembe jutott a naplemente, amit a kisherceg egyszer negyvenháromszor megnézett egymás után. Öt óra körül lehetett, kinn már szinte vaksötét volt. A tél egyik legrosszab dolga : Szinte sosem látod a napot lebukni, olyan gyorsan történik. Gondoltam rá, előveszem a Bibliám, olvastam, imádkoztam, de nem csitult el a nyugtalanságom. Az előszobavitrinben meg ott állt A kisherceg. Vagy négy példányban. Az egyik legjobb dolog volt életemben, amikor felfedeztem, a nagyszüleim hol mindenhonnan szedtek össze könyveket, így volt egy anyának vásárolt kisherceg, egy a kórházból kapott, egy iskolai könyvtárból itthon felejtett, és egy régi, tépett lapú, kopott, ki tudja már, melyik családtagé.
Kivettem a vitrinből, lehevertem az ágyamra, és még mindig ugyanúgy magával ragadott, mint pár évvel ezelőtt. De most nem sajnáltam annyira a herceget. Okos volt. Sőt, több mint csak okos, a kisherceg egy egyszerű, gyermeki lelkű bölcs volt. Lehet, hogyha így meg tudnánk érteni az életet, akkor nekünk sem lenne annyi csökevényes, kicsinyes problémánk. Direkt nem használtam a gyerekes szót, hiszen hogy ne lenne fontos, hogy a bárány megeszi-e a virágot, vagy nem?!
Jól esett, hogy a kisherceg még mindig ennyire megértő, hogy tudja, hogy mikor van barátra szüksége az embernek, meg mikor arra, hogy egymás után nézze körbe-körbe a naplementéket.
Lehet többször kéne engednem, hogy Isten a legegyszerűbb, legtisztábban, legnaivabban gondolkozó énemhez szóljon, mert ilyenkor derűssé tesz a meglepetés, hogy nem csak az ige, hanem körülöttem minden dolog, legyen az kedves, vagy nem éppen az, az Ő tanítása, a szeretetének a megnyilvánulása. És ez mindig vidámmá tesz, mert nem úgy nézek a dolgokra, mintha csak közönséges, átlagos tárgyak, környezeti tényezők volnának, hanem Isten milliónyi része, apró darabkája, mint egy tökéletes terv megvalósulása, biztonság a hétköznapokban.
Ó jaj, nem beszélve a Doctor Who-ról és a Thor 2-ről. Nagyban hozzájárultak a lelki békém megtalálásához. 😀
