„Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van.” (2Tim 2,1)
„Látom, a gitár felkeltette az érdeklődésedet” – mondta mosolyogva a lelkész az első kátéóra után a tizenhárom éves énemnek, akit akkor nem igazán érdekelt semmi. A konfirmáció különösen nem…
Késve kezdtem meg a felkészítést, szinte úgy kellett ellökdösni engem, mert „nehogy már ne konfirmáljak le”.
Akkoriban még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Isten engem is lelkészként állít szolgálatba. „Ha gondolod, néhány akkordot megtaníthatok” – folytatta az akkori lelkészem.
Két nővérem zongorázni tanult a zeneiskolában, nekem valahogy ez kimaradt. Egy kis gondolkozás után beleegyeztem az ajánlatba.
Így kezdődött minden. Káték után maradtam tanulni a fogásokat, pengetéseket, akkordokat. Egy kölcsönkapott gitáron gyakorolgattam otthon – talán kevesebbet, mint kellett volna.
Aztán alakult egy formáció nálam sokkal tapasztaltabb zenészekből, ahova beszerveztek engem is. Mély víz, ahol igazán úsznia kell az embernek, nem csak lubickolnia.
Teltek az évek az élet hullámvasútján, változott felállás, zenei ízlés és tudás. Ami nem változott az az, hogy engem még mindig érdekel a gitár. Tizennyolc év alatt talán nem tanultam meg jobban játszani a hangszeren, amiben azonban igazán megerősödtem, az a kegyelem. Az a kegyelem, amely fiatalként még talán nem foglalkoztat, fel sem fogod… ahogy pedig idősödsz, egyszer kevésbé érzed „megérdemeltnek”.
Beleborzongok, amikor végiggondolom: micsoda kegyelem az, hogy mennyi mindent átéltünk! A lelkészem és én. A segítségével lekonfirmáltam, tanított a teológián, felszentelt. Együtt szolgáltunk. Esketett. Beiktatott. Megkeresztelte a gyermekemet. Hol nevetve, hogy visszafogottan beszélgetve, vagy épp csendben ültünk a parókia teraszán, és elmélkedtünk az élet kicsi és nagy dolgairól. Apám helyett apám. Valahogy így képzelem el Pál és Timóteus „apa-fiú” kapcsolatát is. Egy fiatalt, aki érzi az elhívást, bár nincs sok élettapasztalata, felkarol egy mentor. Neveli, tanítja mindarra, ami fontos, ami érték, ami igaz. Bátorítja a szolgálatra. Nagy kegyelem az, ha valakinek ez megadatik.
Jim Burns írja az Ifjúságépítők c. könyvében, hogy egy konferencián megkérte az ifivezetőket, hogy egy perc alatt írjanak öt olyan prédikációt, ami hatással volt rájuk. Nem igazán akart összejönni. Majd arra kérte őket, hogy írjanak öt személyt. Ez már sokkal könnyebb feladat volt. Bevallom, én sem igazán emlékszem a lelkészem prédikációira, de az az első kátéóra, a közös élmények máig dolgoznak bennem. Remélem, hogy az Úr nekem is megadja azt a bölcsességet és látást, hogy megragadjam azt az alkalmat, amikor egy fiatalt a hit útjára vezethetek. Terelgethetek, amíg meg nem erősödik a kegyelemben.
Ha van olyan személy, aki nagy hatással van, vagy volt a (hit)életedre, akkor arra kérlek, hogy imádságban adj hálát érte.
Lőrincz Gábor
