Hihetetlen gyorsasággal beindult a 2022-es év. Lássuk, mi újság a vezetőség háza táján az első negyedévében.
Idén továbbra is tartjuk a hétfői online megbeszéléseinket. Ezek inkább operatív jellegűek, gyors helyzetjelentésekkel. Annyi változást talán mégiscsak megemlítenék, hogy ebben az évben minden hónapban más vállalta a vezetőségik összehívását, vezetését és lebonyolítását. Ez többünknek egy érdekes és új tapasztalat. Igyekszünk így is fejlődni.
Januárban volt egy tréning, amin részt vett a vezetőség, az ellenőrző bizottság és a munkacsapatok vezetői (vagy egy általuk küldött személy). Ez a tréning Alistálon valósult meg és a kommunikációs illetve konfliktuskezelési technikánkat volt hivatott fejleszteni. Ennek kapcsán februárban is összeültünk véleményt cserélni.
A vezetőségiken olyan dolgok jöttek fel, mint:
Szintén januárban kezdte meg külképviseleti szezonját elnökünk. A felvidéki református fiatalságot a Campfest tanácsadó csapatának (= 'poradný tím') első megbeszélésén képviselte. Februárban Gyarmati Timivel képviselték szervezetünket a ZKSM idei első országos közgyűlésén (= CSR = 'celoslovenská rada'). Múlt héten pedig Mályiban tanyázott (megbeszélt, ismertetett) a Kárpát-medencei ifjúsági vezetők egyeztető fórumán, ismertebb nevén Gekiben.
Ezekről a március 20-i közgyűlésen hallhattunk bővebben. Itt még elhangzott az elmúlt év anyagi beszámolója, illetve a 2022-es év pénzügyi terve. A munkacsapatok vezetői is beszámoltak az elmúlt időszakról. És nem utolsósorban az ellenőrző bizottság beszámolóját is hallhattuk.