firesz@firesz.sk
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Életképek – Avagy történetek, melyekből az életet tanultam

2022. május 7., szombat

Duna Mente

Olvasási idő: kevesebb mint 4 perc

„Erőtlenség által” (2Kor 12,9)

Hatéves voltam. Már iskolás, elsős. A nagymamámmal – talán a zeneiskola után – bementünk a Megye utcán levő, már rég megszűnt drogériába. A maihoz képest persze szűkebb választékot kínált, de ezer csodájával az a hely mégis különleges volt nekem. A játéküzletet nem számítva az volt a kedvenc boltom. Talán azért is, mert majdnem mindig kaptam valami apróságot.
Azon a délutánon az üzletben egy néni köszönt ránk kedvesen. Más nézőpontból, derékig látja a világot egy hatéves: egyáltalán nem emlékszem rá, csak arra, hogy nem ismertem. Úgy vettem ki a szavakból, hogy édesapám alapiskolás tanító nénije volt. Csak fél füllel hallottam rövid beszélgetésüket nagymamámmal. „No és milyen a kisfiú, neki hogy megy a tanulás?” – kérdezte a néni. „Ügyes, de ő másfajta” – válaszolta nagymamám. Gyermeki értelmem azonnal felfogta a kedvesen kimondott, de fölém tornyosuló állítást. Édesapám kora gyermekségétől éltanuló volt. Kiváló képességekkel. Egyfajta mérce, bizonnyal egykori diáktársai, és abban a pillanatban már az én számomra is. És én másfajta voltam.
Nem emlékszem, hogy rosszul esett volna, csak arra, hogy megértettem, édesapámról és rólam szól ez az összehasonlítás. Azt is tudtam, hiszen hallottam a szavait, hogy nagymamám szeretettel beszélt. Nagyon szeretett. A családi csipkelődésekben a távolabbi rokonok – én úgy gondolom, hogy túlzóan – a vasárnapi unokájának neveztek. Ez azt jelentette, hogy én lennék a kedvence az unokák közül. Való igaz, sokat voltunk együtt, de nagyon ügyelt, hogy annak, hogy libling volnék, a többiek előtt semmiféle jelét ne adja.
Szeretettel beszélt, de abban a helyzetben azt értettem meg, hogy összehasonlítanak és egy bizonyos szempontból kevesebbnek tartanak. Nincsen olyan emlékem, hogy korábban találkoztam volna ilyen, rám vonatkozó állítással. Azt sem tudom már, hogy pontosan milyen érzéseket éltem át akkor, és hogyan hatott rám az a néhány szó. Azt tudom csak, hogy sok történetet ismerek, amelyben egy lekicsinylő értékelés energiává, daccá, bizonyítási vággyá alakul valakiben. Könyvek, elmesélt sztorik jutnak eszembe. És a sport. Sok nyilatkozatot hallottam, hogy a bizonyítási kényszer adott plusz erőt egy későbbi bajnoknak küzdeni és győzni. És megfeszülve bizonyítani: nem kevesebb másoknál.
Emlékszem a találkozásra, a beszélgetésre a drogériában, de a hatására, amit bennem végzett, arra már nem. Nem tisztán. Mert az akkori és mai önmagam között Jézus áll. Tudom, hogy egyedül az számít, aki Jézusban vagyok. És aki benne vagyok, az ma, visszaemlékezve azt tudja mondani: igazat mondott nagymamám. Jó ezt megfogalmazni önmagam számára is. Én másfajta képességeket kaptam az Úrtól. Sohasem voltam olyan jó tanuló, mint édesapám. Mert olyanok nem nagyon voltak. Nekem Jézus segít abban, hogy elfogadjam igaznak azt is, ami rosszul eshetne. Vagy rosszul is esik. Amióta ismerem őt, máshogy értékelem a rólam alkotott véleményeket. Mások ítéleteit. Ha először rosszul is esik a bírálat, amikor elcsendesít az Úr, elkezdem keresni az igazságát. Jó, hogy Jézus miatt nem kell mindenáron védekeznem. Nem kell megvédenem magam.
Emlékszem a találkozásra, a beszélgetésre a drogériában, de a hatására, amit bennem végzett, arra már nem. Nem tisztán. Mert az utóbbi években Jézus elkezdett tanítani még valami mást. Sokat beszélünk manapság az egyén, a személyiség fontosságáról. A képességeinkről, a talentumokról. Ezek az adottságok áldássá is lehetnek, de rosszul is használhatjuk őket. Biztatjuk is egymást, hogy mindenki bontakoztassa ki a benne rejlő képességeket. És közben megfeledkezünk a keresztyén hit másik fontos fogalmáról, amely az egyénhez, a személyiséghez kapcsolódik. A jellemről. A jellemünk a döntéseinkben, az értékrendünkben, lényegében: a megélt hitünkben mutatkozik meg. A jellemünk az, akivé Jézus mellett válunk.
A képességek Istentől kapott ajándékok, amelyeket az ő akarata szerint kellene használnunk. A jellemünk viszont a gyakorlatban megmutatkozó hitünk. A hitéletünk. Jézushoz való hasonlóságunk. Egyre inkább azt gondolom, még ha ez leegyszerűsítés vagy túlzás is, hogy az ember inkább a jellemével azonos, nem a képességeivel. A jellemünk formálásához pedig nem talentumok kellenek, hanem csak kegyelem. Mindig összehasonlítanak. Mondhatnak kevesebbnek, kisebbnek. Lehet, hogy igazuk is van. De Jézus kegyelemének megismerése elég. Mert ő megváltoztat, megtisztít. Jobbá tesz. Erőtlenség által.

Langschadl István

 

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle