„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!« Az Úr azonban így felelt neki: »Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.«” (Lukács 10:38–42)
Ideges, vendégszerető, túlterhelt, szívélyes, aggodalmaskodó, gondoskodó, frusztrált... és még sok más tulajdonság jellemzi Mártát, aki behívta, otthonába fogadta, kiszolgálta és körbeugrálta Jézust. Mindeközben túl sok mindent akart csinálni egyszerre, aggódott, hogy minden rendben menjen, megharagudott a testvérére és a végén kiborult. Hát senki nem segít nekem? Uram, hát nem látod, mennyire töröm magam érted, Mária pedig a füle botját sem mozdítja meg? Miért nem értékeled az igyekezetemet? Ezzel szemben Máriáról az derült ki, hogy leült Jézus lábaihoz és hallgatta őt.
Úgy tűnhet, hogy Jézus az egyik oldalon megdorgálja a szorgalmas, igyekvő és megfeszült erővel küzdő Mártát, míg Máriát, aki „csak ült és hallgatott", kiemelte a testvérével szemben. Valóban semmit sem jelentene az igyekezetünk?
Inkább üljünk le és lógassuk a lábunkat? Azt hiszem, Jézus nem bántani akarta Mártát, hanem megállítani, hogy a nagy igyekezetében ne rohanjon el a legfontosabb dolgok mellett. Mária is tudta, hogy a feladatokat el kell végezni és minden bizonnyal a maga idejében nekilátott volna. A szíve mélyén azonban érezte, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom, leülni ahhoz, aki kedves a szívünknek és meghallgatni őt, figyelni rá. Ha vendégünk érkezik, vajon mi a látogatása célja? Minél többet enni-inni a tökéletes rendben, vagy eltölteni velünk egy kis időt?
Az életünk egy hatalmas és véget nem érő rohanás, és gyakran szalasztjuk el a lehetőséget, hogy a szüleink, gyerekeink, barátaink társaságában töltsünk el nyugodtan egy kis időt. Még gyakrabban megtörtéhnet, hogy az Úrral töltött idő kerül mellékvágányra. Pedig egy a szükséges dolog, ami nem vétetik el tőlünk, az összes többi itt marad a földön és elenyészik, vagyon, társadalmi rang, karrier és a tökéletes rend is itt marad. Ami azonban sosem múlik el, az a szeretet, amit másoknak adtunk. Adni pedig csak azt tudunk, amivel a szívünk tele van. A szeretet kiapadhatatlan forrása karnyújtásnyira van tőlünk és arra vár, hogy leüljünk és figyeljünk rá.
Újra nehéz napokat élünk, amikor az életünk kifordult a rendes kerékvágásából és sokan még jobban próbálunk küzdeni a céljainkért, vágyainkért. Mielőtt azonban újra nekifutnál, ezúttal ülj le egy kicsit és figyelj az Úrra, töltekezz fel szeretettel és békességgel, hogy a tiéd legyen az, amit senki nem vehet el tőled.
Szabina
