Csak egy tábla.
Tömör vas, pléh, meg festék.
Egyértelmű információ.
Jelzi, hogy itt lehajthatsz.
Egy települést találsz a közelben, ha letérsz.
Embereket.
Életeket.
Rengetegszer elhaladtál mellette.
Mindannyiszor más és más érzésekkel.
Kezdetben csak betűk voltak egymás mellett.
Hideg ismeret.
Sokáig szívesen távolítottad volna, figyelmen kívül hagytad volna, vagy
egyszerűen csak továbbszáguldottál volna.
Vagy inkább el sem indultál volna.
Aztán ismerős lett.
A betűk meleg jelentéssé sűrűsödtek.
Legtöbbször alig vártad, hogy meglátva végre kiléphess a száguldó forgatagból.
Hogy lelassuljon körülötted a levegő, hogy a hosszú úttól megfeszült tagjaid
végre kiengedjék a fáradtság ólomterhét.
Hogy aztán otthont találj.
Aztán más irányba fordultál.
Rég nem láttad már.
Arra gondoltál, talán azóta fakultak a színek, a betűk.
Egy nap újra felé közeledve ismerősen integettek a melletted rohanó
mérföldkövek. A betűk még olvashatatlan távolban voltak, amikor az első
könnycsepp lepergett az arcodon.
Feldolgozhatatlan gyorsasággal tódultak szívedbe az emlékek.
Csak egy tábla.
Tömör vas, pléh, meg festék.
Egyértelmű információ.
Neked viszont azt is jelzi, hogy valahol még mindig otthon vagy.
eRZSé
