November 7-én megtartottuk az új szavazást és megválasztottuk az öt új vezetőségi tagot és a kéttagú ellenőrző bizottságot.
Ahogy azt tudjátok, ez a második szavazás volt, mivel az első szavazás nem ment zökkenőmentesen, így úgy láttuk jónak, hogy tartunk egy újabb szavazást, amit imaharccal és böjttel kértünk Istentől el. Hiszem, hogy ez nem volt véletlen és hogy szükség volt erre a lépésre, hogy rájöjjünk, mennyire is fontos elkérnünk Tőle a dolgokat. Ami a szavazást illeti, szintén szükség volt lefektetnünk szabályokat, ebbe a vezetőség és pár ember kapcsolódott be. Sokat gondolkoztunk együtt és sikerült közös nevezőre jutni, sokat számoltunk és minden lehető opciót igyekeztünk figyelembe venni. Végül két verzió volt, amelyek közül úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha a közgyűlés dönti el, melyiket alkalmazzuk.
A szombati nap nagyon jól alakult, jó volt látni az embereket, még ha nem is lehettünk reálisan együtt, de a képernyőn keresztül láthattuk egymást, mindenki megoszthatta, hogy hogyan éli a napjait és mi újság a háza táján.
Ezt követően minden jelölt a vezetőségbe és az ellenőrző bizottságba elmondta, hogy miért fogadta el a jelölést, és mondott pár szót, miért is szeretne beletartozni, mik a céljai és a motivációi.
A szavazatok alapján az új vezetőségbe Gyurcsis Júlia, Záhorszky Zsuzsa, Édes Bence, Kelko Viktor és Langschadl István tartozik, az ellenőrző bizottságba pedig Kis Lázár Bence és Pallag Gergely.
Nagyon örülünk az új megválasztottaknak, újra egy jó kis csapat alakult meg, akik hiszem, hogy teljesen odaszánják magukat és használva a tálentumaikat minket is gazdagítanak, és új szellőt hoznak a Duna Mentébe. 🙂
Chrén Veroni
Az új vezetőség