Az embert életében többször megbántják. Akarva, akaratlanul, de megbántják. Te is ugyanúgy megbánthatsz másokat, ahogy téged is megbánthatnak. Van úgy, hogy visszasírunk dolgokat, eseményeket, személyeket az életünkben. Úgy gondolkodunk: „Bárcsak még mindig húsz éves volnék! Bárcsak így, bárcsak úgy…” Visszasírunk dolgokat, visszasírunk lehetőségeket, amiket nem használtunk ki, és visszafelé nézünk ahelyett, hogy előre néznék.
Próbáljuk visszafelé élni az életünket ahelyett, hogy előrefelé élnénk azt. Ahelyett, hogy megélnénk azokat a pillanatokat, amik most vannak, helyette visszakacsintgatunk. Visszanézünk, aztán sopánkodunk: „Ó, de jó volt akkor! Milyen jó volt akkor!” Ha így éljük az életünket, akkor megfosztjuk magunkat attól, hogy meg tudjuk élni a mát, hogy meg tudjuk élni ezt a pillanatot.
Gondolkodtál-e már azon, hogy az életed az a jelen pillanat? Ez az életünk. Ami volt, azon már nem tudunk változtatni, azt már nem tudjuk visszacsinálni...
Ott ülsz a ketyeréd előtt begubózva a karantén miatt, olvasod ezt a bevezetőt, és aztán a bejegyzés végén azt mondod: „Hmm Andi bevezetője lehetett volna kicsit jobb is. Csinálok helyette valami mást!” Nem tudod visszacsinálni! Már olvasod, elolvastad. Nem tudjuk visszacsinálni! Egyszerűen ez a pillanat, ez a másodperc, ez a perc az életünk. Eszedbe jutnak emberek, helyzetek, terhek a múltadból. Csak úgy zúdul rád a sok negatív gondolat... Az ember bezártságban hajlamos a múltbéli fájdalmakon keseregni. A keserűségnél semmi sem nehezebb.
Mit tesz velünk a keserűség? Lehúz, és eléri, hogy életed csupán vegetálás legyen (Nem csupán túlélni, hanem élni is szeretnénk, igaz?). Bármerre is mégy, bárkivel is beszélsz, miatta még azoknak is elegük lesz belőled, akik szeretnek. Le fog rombolni minden új lehetőséget, minden új kapcsolatot, amit Isten szeretne behozni az életedbe. Tönkre fogja tenni az egészségedet. Most komolyan kinek jó ez? Azt mondod, hogy nem tehetsz róla, hogy a terheidet folyton cipeled, hogy a múltad kísért?
De tehetsz ellene! Pál azt mondta: ,, egyet teszek: ami mögöttem van, az elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé...˝(Filippi 3:14)
Pálnak könnyű volt - mondod te! Dehogy volt könnyű ...
Most képzeld el a gyógyulás folyamatát, mint egy létrát.
Abba a pillanatban, amikor már rálépsz a képzeletbeli létra első fokára, már elkezdtél a múltad, a fájdalmad fölé emelkedni. Ha arra vársz, míg elkezded úgy érezni, hogy képes vagy mászni, akkor sosem fogsz elindulni. Ebben az esetben az akaratodra támaszkodj, és ne az érzéseidre. 
Az induláshoz nem kell nagy bátorság, de ahhoz, hogy minden nap kitarts és továbbmenj, ahhoz nagy adagra van szükség. Miért? Mert ezerszer fogod úgy érezni, hogy legszívesebben feladnád, mielőtt még elérnél a létra tetejére.
Honnan vehetünk kitartást és bátorságot? Filmekből, Könyvekből, kapcsolatainkból, de a legnagyobb töltetet az Istennel töltött idő adja.
Nézzünk fel Jézusra... aki az előtte levő öröm helyett, a gyalázattal nem törődve, vállalta a keresztet (Zsidók 12:1-2).
Ez nem könnyű, igaz? Ha az lenne, akkor mindenkinek egy csettintésre menne. De ha már tényleg eleged van ebből a teherből, ami követ és kísért, és belefáradtál abba, hogy a helyzet testileg-lelkileg kimerít, és ha kész vagy tenni valamit ellene, akkor cselekedj!
Lehet, hogy a padlón vagy, de nem kell ott maradnod!Kezd el mászni!
folyt. köv. A létra: Első fok
(AY)
