Vannak örömök, melyek boldogan örvendeztetnének meg bennünket.
Isten tízezernyi igazságot küld felénk, amelyek mint megannyi madár keresik hozzánk a bejáratot;
de mi bezárkózunk előttünk, így semmit sem hozhatnak nekünk.
Leülnek hát egy darabig dalolni a tetőre, aztán elszállnak.
Amikor aznap reggel felkeltem, fogalmam sem volt arról, hogy Jézus elhalad majd mellettem. Azt gondoltam, ez is csak egy szokásos borús nap lesz, ugyanaz a hely, ugyanaz a könyörgés, ugyanaz a nyomorult, magányos és sajnálatra méltó élet. Nem volt időm felkészülni Jézusra. Ez csak egy lehetőség,
ami az ölembe hullott?
Nem fogok késlekedni...
Mindjárt ideér...
Nem fogom elszalasztani...
A fejemben csak úgy száguldoztak a kérdések: Hol voltál eddig? Miért nem láttalak...? Miért pont én...?
Megragadtam a pillanatot, hogy feltegyem a megannyi ostoba kérdésemet.
Egy perc volt csupán az egész. Megállt és csak annyit mondott:
- Kövess engem!
A kérdések hada hirtelen szertefoszlott.
Olthatatlan láng ég azóta szívemben.
Mindannyiunkban meg kellene legyen az elhivatottság érzése. Jézus azért halt meg a kereszten és azért mentett meg minket, hogy változást idézzünk elő az életünkkel. Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy csak éljünk, ahogy mi akarunk. Célja volt azzal, hogy megteremtett minket. Egy feladatra hívott el, és azt akarja, hogy azt teljesítsük.
A megtérés viszont nem egyetlen esemény a tapasztalataim szerint, hanem inkább olyan folyamat, amelyben nap mint nap meghozzuk az apró, vagy éppen nagy döntéseinket. Ebben a folyamatban pedig fontos, hogy egyre jobban megismerjük Őt. Ezt pedig mindenki maga tudja eldönteni, hol és miben keresi az Urat; jó megkeresni azokat a helyeket, embereket, módszereket, amelyek közelebb vezetnek Istenhez...
