firesz@firesz.sk
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Vezetőségi gyűlés 2016/6

2016. június 24., péntek

Duna Mente

Olvasási idő: kevesebb mint 6 perc

Ebben a hónapban rendhagyóan egy csütörtöki napon találkoztak a vezetőségi tagok június 23-án, Komáromban. Személyesen részt vett: Szabó Eszter, Édes János, Gyurcsis Júlia, Kelemen Sándor, Bugyi Ágnes, míg Senkár Szabina online csatlakozott a megbeszéléshez. Édes Zoltán, mint ahogy korábban már jeleztük, az előző vezetőségi gyűlésen lemondott. Ez alkalommal nem tudott eljönni, de az októberi munkatársiig még kiveszi részét a vezetőségi feladatokból.

 

1. Személyes

A vezetőségi gyűlések hagyományosan egy kis személyes önmegosztással kezdődnek. Arról beszélgettünk, kivel mi történt az elmúlt időszakban, ki, hogy éli meg kapcsolatát Istennel.

Júlia felvetett egy ötletet, miszerint a vezetőségi gyűlések elején taníthatnánk egymást, megoszthatnánk a gondolatokat, amelyek minket foglalkoztatnak. Hiszen az igazán jó vezető soha nem hagyja abba a tanulást. Megegyeztünk abban, hogy mindegyikőnk kiválaszt egy témát, ami épp foglalkoztatja a Firesz - Duna Mentével kapcsolatban - vezetéssel kapcsolatos, idő-menedzsment, stb., és az elkövetkező vezetőségi alkalmakig utána nézünk, olvasunk az adott témának, és megosztjuk egymással a tanultakat.

 

2. Alkalmaink éves tervezete

2.1 Tinitábor és az Őszi tinihétvége témája

Fontosnak tartjuk, hogy a tini alkalmaink témái a lehető leginkább össze legyenek hangolva, és eleget tegyenek a fiatalok igényeinek. Megegyeztünk, hogy a nyári Tinitábor vezetőit fogjuk megkérni, hogy javasoljanak 3 témát a tábor után, ami az Őszi tinihétvége témája lehetne. Ebből választ majd az Őszi tinihétvége koordinátora.

2.2 ÉlesztŐ

Megérkeztek az idei ÉlesztŐ plakátjai Komáromba. Ezek terjesztését egyeztettük. Valamint elhatároztuk, hogy indítunk egy nyereményjátékot, amelynek nyertese ingyen részt vehet az idei ÉlesztŐ-n egy kedves adakozónak köszönhetően. 🙂 A nyereményjáték hamarosan indul, figyeld a Firesz – Duna Mente Facebook oldalát...

2.3 Sportolimpia időpont

Az éves programtervezet szerint augusztus 27-re sportnapot terveztünk, azonban időközben kiderült, hogy 2 tagunk ezen a napon tartja esküvőjét.

Minden érvet összevetve a vezetőségi tagok úgy határoztak, hogy a sportnap dátumát nem változtatják meg az esküvő miatt. A sportnap célcsoportja a fiatalabb generáció, az idősebbek pedig a sportnap mellett is győzhetik a délutáni esküvőt. Tehát a sportnap dátuma marad augusztus 27-e!

2.4 Munkatársi hétvége időpontja és tematikája

Ahogy azt már korábban jeleztük, az Őszi munkatársi hétvége időpontja megváltozott 2016. október 28–30-ra, mivel előtte hétvégén (ami a munkatársi eredeti dátuma lett volna) 2 tagunk és munkatársunk szintén házasságot köt. Mivel a munkatársi csapat nagy része részt venne az esküvőn, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy egy héttel később tartja a Munkatársi hétvégét.

Ezt a hétvégét szeretnénk nem csak a közgyűlésre kihasználni, hanem úgy tervezzük, hogy egy külső előadót is hívunk, hogy fejlessze a munkatársi gárdát. Több téma is felmerült, de mindenek előtt János egyeztet a hétvége koordinátorával és annak segédjével.

2.5 Exodus - Tanítványképzés

Egyelőre kidolgozás alatt van az egész program részünkről, a júliusi vezetőségin visszatérünk rá.

2.6 Munkatársak - köszönet

Eddig Szabina volt az, aki az alkalmaink koordinátoraival felvette és tartotta a kapcsolatot az alkalmak szervezése során. Ezt a feladatot most már hivatalosan is átadta a projektvezetőnknek, Eszternek.

Arról beszélgettünk, hogy igazán hálásak vagyunk az önkénteseinkért, és hogyan tudnánk ezt még inkább nekik kifejezni. Megegyeztünk, hogy az alkalmak koordinátorainak biztosítunk egy keretet, amit szabadon használhatnak majd arra, hogy megköszönjék csapatuknak a közös munkát.

Mivel megváltozott a munkatársi hétvége időpontja, valamint az Exodus program időpontjai is letisztázódtak erre az évre, ezért hamarosan frissítjük a weboldalon található éves programtervezetet is.

vezetosegipic

3. Egyéb

3.1 Támogatói bázis (fejlemények, ütemterv)

Horváth Dávid kidolgozott a támogatói bázis számára egy egész éves ütemtervet, amely alapján Édes János év végéig vállalta, hogy ő koordinálja ezt a feladatot, amellett, hogy minden vezetőségin egyeztetünk a fejleményekről.

Fontosnak tartjuk a kifelé való tiszta kommunikációt, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, hogy azért szeretnénk stabil támogatói hátteret kiépíteni, hogy anyagilag ne függjünk a különböző pályázatok sikerességétől.

3.2 "Ezek a mai fiatalok"

Az egyik tagunk részéről érkezett egy megkeresés, hogy tudatosítanunk kell, hogy a most tinihétvégékre/tinitáborokba érkező tinik már egy más generáció tagjai, akik nagyon sokszor nem keresztyén közegből jönnek. Ezekre az alkalmakra ezért sokkal nagyobb felkészültséggel kell mennünk. Fontos, hogy fiatalabb vezetők is legyenek közöttünk, akik közelebb állnak még ehhez a generációhoz (gondolkodásban, nyelvezetükben, stb.).

Júlia felvetette, hogy a ZKSM-nél van kidolgozva egy akkreditált program 15-17 évesek számára. Ennek az anyagát felhasználhatnánk akár a jövő évi tini alkalmaknál.

A vezetőség fontosnak tartja leszögezni, hogy a szervezetünk számára ugyanolyan fontos mind a tini-, mind az afölötti korosztály, és kapacitásunktól függően igyekszünk mindent megtenni mindkét korcsoportért alkalmainkon és azok szervezésekor.

A következő vezetőségin visszatérünk még erre a témára.

3.3 Hoe alapítvány

Ettől a holland alapítványtól már tavaly is megkerestek minket, idén újra felvették velünk a kapcsolatot. Felkeresik a Kárpát-medencei keresztény ifjúsági szervezeteket és felmérik az igényeket, hogy hol és mivel tudnának segíteni.

Elsősorban megegyeztünk abban, hogy összeírjuk magunknak és nekik is, hogy hogyan állunk, mire lenne szükségünk. Valamint létre szeretnénk hozni a Firesz – Duna Mente részére a weboldalon egy részt, ahol 4 nyelven szerepelne egy rövid ismertető a szervezetünkről. Ehhez egy korábbi projektből már vannak idegennyelvű anyagok, csak frissíteni kell őket.

 

4. Záró blokk

4.1 ZKSM

Mivel idén 25 éves a ZKSM, ezért megnéztük róla egy kisfilmet, hogyan is alakult ennek az országos szervezetnek az élete az elmúlt időszakban. Hálásak vagyunk, hogy mi is részesei lehetünk!

Valamint Júlia tájékoztatott róla minket, hogy a ZKSM vezetősége beindít egy új projektet – Connected néven. A projekt célja, hogy megismerjék személyesen az egyes tagsági szervezetek vezetőit. Így az időpont egyeztetések után a Firesz- Duna Mente és a ZKSM vezetősége a közeljövőben részt vesz egy közös találkán.

4.2 Irodai nyitva tartás

Az irodai munkatársak megegyeztek az iroda nyitvatartási idejében, amit hamarosan a weben is frissíteni fognak.

4.3 Adatbázisról beszámoló

Eddig Sanyi koordinálta egy egységes adatbázis kialakítását, amelyen egy kisebb csapat dolgozik együtt. Azonban munkahelyváltás és személyes elfoglaltságok miatt lemond erről a posztról, és szeretné átadni valaki olyannak, aki több időt és energiát tud ráfordítani.

Elsősorban a meglévő csapatnál érdeklődik az elkövetkező héten arról, hogy átvenné-e valaki a koordinálást. Amennyiben senki sem vállalja, szüneteltetjük a projektet meghatározatlan időre. 

4.4 Következő vezetőségi helyszíne és időpontja:

július. 28., Galánta

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle